Tanösvény a Duna-parton II., 2026. április 24.
A 2022 óta védett Nagytétényi Duna-parton folytattuk az ősszel elkezdett sétát Bajor Zoltánnal, aki a Magyar Madártani Egyesület színeiben a tavaly létesült tanösvény gazdája, egyben a Főkert Természetvédelmi kezelő csoportja révén is érdekelt a fővárosi védett területek kezelésében. A Kastélyparknál indultunk, számos érdeklődő csatlakozott, itt volt Kulcsár Krisztián a térség új országgyűlési képviselője, Móga Bernadett önkormányzati képviselő, számos zöld jövős, és kerületi érdeklődő. A Duna-rétet érintve mentünk le a Duna-part fövenyes zónájára, beszéltünk a Duna-rét értékes élővilágáról, kezeléséről, az azt fenyegető veszélyek vezettek 2022-ben a teljes Duna-part védettségéhez. Közben a madárhangok is előkerültek, mind a fejünk felett, mind az okostelefonból, idecsalogatva a vonuló madarakat. Lent a Dunánál is találkoztunk az év madarával, az énekes rigóval, és a víz felett repkedő más madarakkal. Az ártéri erdőben érintettük annak fokozatait, a cserjés, puhafás liget erdőket, majd beljebb és feljebb a keményfás zónákat, közben megtapasztalva a holt fákat, akár állva akár a földön fekve. Szó volt a hódokról, akik jelentős természet alakító szerepet játszanak a Duna és mellékfolyói mentén.
A rét végében felmentünk a rámpán a Vasút utcai sitt feltöltésre, ami a 90-es évek óta duzzad, bár legalitását már régen elvesztette. A Campona utcáig terjedő területen mintegy egymillió m3 sitt van lerakva, ami súlyosan károsítja a Duna árterét. A feltöltő cég ellen már korábban eljárások indultak, ill. korábban elkezdődött az inert anyag kitermelése, aminek költségeit kiszámlázták nekik, majd abbamaradt a folyamat. Most remény lesz ennek folytatására, a terület megtisztítására. A sittes zónán túljutva lementünk a déli ártéri erdősáv elején lévő un. horgász vagy hód öbölhöz, ami a múlt század első felében keletkezett egy kotrás kapcsán. Attól délre van az ártéri erdő legértékesebb része, az itt lévő óriás fákkal, elsősorban fehér és fekete nyárakkal. Kimentünk még egy ponton a Duna partra, ahol a korábbi csápos kutak vannak, és felkerestük a hatos számú tanösvény táblát. Érdig már nem mentünk el, az új logisztikai központ látványának élményével fordultunk vissza.




