Nagytétényi légszennyezés mérés, 2025. február 19.
A nagytétényi légszennyezés mérés e szezonbeli második fordulójaként végeztünk ezen a napon, az esti órákban méréseket a Levegő Munkacsoport munkatársával, Szegő Judittal. Most is TestoDisc Mini eszközzel mértük a finom szemcse számot egy cm3-re vetítve. Ennek mérési tartománya 10-700 nano méter között van. Egy kis okos eszközzel pedig – AtmotubePro – a PM 1, 2,5 és 10 értékeit mértük, μg/m³ ami megfelel a mérőállomási dimenziónak, nyilván más mérési módszerrel, időtartománnyal. Itt pillanatnyi értékeket mértünk minden kategóriában, minden helyszínen. A 2018-as és a tavaly novemberi mérések kilenc helyszíne volt most is, lakóterületek, különböző közlekedési érintettséggel. A múltkori, novemberi tapasztalatok alapján minden ponton egy mérést végeztünk, megvárva a konszolidált állapotot, autók, vonat elhaladása után néhány perccel. Az időszak ezúttal már esti volt, a 6-8 óra közötti sávban, ami az eredményeken is érződött. Novemberben du. kora este 4-6 közötti periódusban mértünk, már a fűtési időszak kezdete után, a kora esti forgalom beindulása idején.
A mostani körülmények is csendes, tiszta időt mutattak, viszonylag hosszú ideje ez a helyzet, szeles időszak jó néhány napja volt, csapadék még régebben. Judit elmondása szerint ez egyfajta kiegyenlítődést hozott a különböző területek között. A mínusz 2-4 fokban intenzíven ment a fűtés, gázzal, ill. szilárd anyagokkal. Most is látható volt az Erdélyi utca végében lévő bontási fahulladék depó, nyílászárókkal, bútorlapokkal, némileg felszaporodva. A közlekedés elég intenzív volt, mind a mellékutakon és az autópályán is. A szemcseszám értékek ezúttal jellemzően 15 ezertől felfelé szórtak, a magasabb értékek egyértelműen az M0 közelében adódtak, a Március 15. utca vége, ill. a Szilvafa u. – Párhuzamos út, ahol a szemcse átmérők is kisebbek voltak, utalva a közlekedési emisszióra. A PM értékek jellemzően határérték alatt maradtak, mégha itt pillanatnyi értékekről van szó, a határérték pedig hosszabb mérési időszak adatai átlagát jelenti. Magasabb értékek a Zambelly – Angeli út sarok közlében akadtak, intenzív lakóterület és közlekedés, ill. a Szilvafa utcánál a legmarkánsabban, az M0 közelsége.
E mérést is elsősorban orientációs, figyelem felhívó jellegűnek gondoljuk azzal, hogy bízunk benne, az önkormányzati kezdeményezés keretében lesz majd mobil mérőállomási mérés is, különböző időszakokban. A hangsúlynak az intézkedések felé kell mennie, tájékoztatás, tudat formálás, mind a fűtési mind a közlekedési kibocsátások terén. Ehhez illeszkedhetne még a helyi, térségi légúti megbetegedési statisztika alakulásának áttekintése, ami az ÁNTSZ-es időkben még jellemzően napirenden is volt az önkormányzati munkában. Ilyen adatokat ma már egyre nehezebb kapni. Ugyanakkor régóta tény, hogy a légszennyezés, mint a fűtési, közlekedési és más kültéri kibocsátások, de a beltériek is jelentős epidemiológiai, mortalitási összetevők napjainkban.
Köszönet illeti Szegő Juditot a Levegő Munkacsoporttól, és Ricsovics Lászlót a Zöld Jövő önkéntesét, velünk volt még Bajkó Sokoray István környezetvédelmi, és Szépvölgyi Gergő városüzemeltetési tanácsnok az önkormányzattól.
Mészáros Péter