Az ivóvíz minőségi irányelvekről a Zöld Jövőben – PFAS szennyezők

Áprilisi összejövetelünkön Záray Gyula egyetemi tanár, ELTE Analitikai kémia tanszék, és a HUNREN Környezetkémiai Kutatócsoport tudományos tanácsadója volt a vendégünk. Előadást és konzultációt tartottunk vele, a 2026-ban bevezetett ivóvíz minőségre vonatkozó EU irányelvekről és azok teljesíthetőségéről a PFAS szennyezők függvényében.

A PFAS vegyületek, azaz a Per és polifluoralkil anyagok (Per and Polyfluoroalkyl Substances) napjainkban széles körben használatos, jellemzően mesterségesen előállított vegyületek csoportját takarja. Az 1940-es évektől kezdődően széles körben gyártják és használják ezeket a vegyületeket különböző alkalmazásokban és termékcsoportokban.
Örök vegyi anyagok”-ként is emlegetik őket, hiszen az emberi szervezetben és a környezetben tartósan megmaradnak és felhalmozódnak. Ha használatuk során vagy azután a környezetbe kerülnek, nem könnyen bomlanak le, és ugyanez történik velük az emberi szervezetben is. Ezáltal mind a környezetben, mind az emberi szervezetben felhalmozódnak és nem tudnak eltávozni onnan. Ezt az “elpusztíthatatlan” tulajdonságukat az okozza, hogy szén-fluor kötést tartalmaznak, ami az egyik legerősebb kémiai kötés a szerves kémiában.

Rendkívül rezisztens, bioakkumulatív és toxikus vegyületek. A rezisztencia az erős C-F. kovalens kötésnek köszönhető (485kJ/mol). Bioakkumulatív jellegűek, így emberi, állati és növényi szervezetekben feldúsulnak. Toxikusak, károsítják az immunrendszert, növelik a koleszterin szintet, máj- és vesekárosodást, pajzsmirigy-problémákat okoznak, továbbá vese és here daganatok kialakulását és termékenységi problémákat váltanak ki, gátolva a magzatok fejlődését. A mikro és nanoanyagokkal együtt lévő PFAS komponensek felerősítik egymás negatív hatásait. Megtalálhatók az esővízben, az Antarktiszon és élelmiszereink jelentős részében.

Az Európai Unió a 2020/2184 irányelvvel szigorú PFAS határértékeket vezetett be az ivóvízre vonatkozóan, amelyek 2026. január 12-től betartandóak. „Total PFAS” max. 0.50 μg/L. „Sum of PFASs” max. 0.10 μg/L. Ezen utóbbi a 20 legfontosabb PFAS vegyület együttes mennyisége. Ezért a tagállamoknak megfigyelési rendszert kell működtetni. Határérték túllépés esetén intézkedni kell az ivóvíz biztonságossá tételére (pl. kútbezárás, figyelmeztetés).

Monitoring: Kis vízművek (napi 10-100 m3) évente legalább 1 minta, Közepes és nagy vízműveknél (napi >1000 m3), évente több mintavétel kötelező, a pontos számot a szolgáltatott vízmennyiség határozza meg (pl. 10000 m3/nap felett évi 3 minta és +1 minden további 3300 m3 esetén). A monitoring igen költséges és eszköz igényes, folyadék kromatográf és tömeg spektrométer, a 20 célvegyület meghatározására.

A parti szűrésű kutak, ill. ivóvizek különös kitettsége a jellemző, textil, papír, és akkumulátor gyárak hatása. A 2026 márciusi mérések a Duna vízben kimutattak PFAS szennyezést, de a Vízművek adatai szerint a 0.1 μg/L szigorú határértékek alatt maradtak a parti szűréssel nyert vízben. Osztrák-magyar kutatók publikációja szerint GenX és ADONA volt detektálható a partiszűrésű vízben. A többi célvegyület koncentrációja 10 μg/L alatt maradt. Az ADONA és GenX rövidebb szénláncú PFAS vegyületek, amelyek kisebb adszorpciós hajlammal bíró éterkötésű molekulák.

Kiemelendő a Trifluorecetsav (TFA) a polifluorozott vegyületek komoly problémája, ezek (pl. fluorozott peszticidek) degradációs terméke. A PAN (Pesticide Action Network) és a Magyar Természetvédők Szövetsége közös tanulmánya szerint az átlagos TFA koncentráció a gabona-alapú termékekben 78.9 μg/kg, azaz mintegy 107-szer nagyobb mint az ivóvízben. A búzaalapú termékek szignifikánsan szennyezettebbek más gabonaféléknél.

Mért TFA-koncentrációk fehér és vörösborokban (1970-2025): 1970-1980: gyakorlatilag nem volt kimutatható, 1990-2015: 10-45 μg/L, 2015-2020: 45-50 μg/L, 2020-2025: 300-320 μg/L, A TFA fehérborokban általában nagyobb koncentrációban fordul elő. Ugyanakkor az Európában gyártott sörökben 2025-ben mért PFAS koncentrációk csak 4-10 ppt között változnak. Ez nyilvánvalóan az alkalmazott növényvédő szerekből adódik.

A környezetvédő civil szervezetek az alábbi intézkedéseket javasolják:  A PFAS tartalmú peszticidek azonnali betiltása, F-gázok azonnali betiltása, a REACH szerinti általános PFAS korlátozás gyors végrehajtása, kiemelten a gyógyszer és növényvédőszer ipar területén, a TFA-ra vonatkozó biztonságos ivóvíz határérték EU-szintű meghatározása, a TFA-ra vonatkozó minőségi szabványok meghatározása a Vízkeret Irányelv által szabályozott vizek esetében, ahol vegyi szennyezés miatt a víz tisztítására van szükség, ott a „szennyező fizet elvet” kell alkalmazni, a gazdák támogatása abban, hogy a PFAS tartalmú növényvédőszerek használatát más, alternatív kemikáliákkal válthassák fel.

A szennyvíz iszap és a komposzt problémája: Ezen termékek minőségét (PFAS tartalmát) is ellenőrizni kellene. Jelenlegi méréseink szerint az AOF koncentráció 10-15 μg/kg, azaz az „adszorbeálható szerves fluor koncentráció” (adsorbable organo fluorine = AOF) a kecskeméti városi szennyvíziszapban. A komposztkészítés alapanyagai (kezelt szennyvíziszap + biohulladék + ásványi eredetű adalék.

PFAS eltávolítás vízmátrixból: pl. Adszorpció aktívszénen, Molekuláris imprinted szűrök alkalmazása. Termikus degradáció, égetés (980-1200 oC) Az égetés mellett jelenleg is több kísérlet folyik a telített szűrők, a PFAS vegyületekkel dúsított, az elektrokoaguláció során keletkező iszapok égetési technológiájának kidolgozására.

Összegezve tehát, rendkívül súlyos problémáról van szó, ezek a vegyületek nemcsak az ivóvízben, hanem az élelmiszerekben, elsősorban a gabona alapú termékekben és a borokban is jelen vannak, de nyilvánvalóan pl. a gyümölcs termékekben is, a növényvédő szerek hatásaként.

Linkek:

https://saribori.hu/per-es-polifluoralkil-anyagok-pfas-anyagok/

https://viztisztitodiszkont.hu/az_ivovizben_elofordulo_pfas_attekintes_1110?srsltid=AfmBOoowuFGzG42G87fB6qu9I2EyiZfXvBPdvs6J6N39_jOCfUTC78OD

https://greendex.hu/veszelyes-anyag-eu/

A 2026-ban bevezetett ivóvíz minőségre vonatkozó EU irányelvek

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × három =