Zöld Jövő Hírlevél 2015 január

Kedves Barátunk, Az elmúlt időszakban történtekről, a további tervekről, eseményekről:  Januári ülésünkön, megtárgyaltuk a 2014. évi tevékenység összefoglalóját, és a 2015. évi munkatervet, amiket már láthatnak honlapunkon: https://www.zoldjovo.hu/aktualis/zold-jovo-2014-es-osszefoglalo-es-2015-os-munkaprogram/  A Tétényi fennsík élőhely kezelési projektet, mely fővárosi környezetvédelmi alap támogatással valósul meg, ezekben a napokban indítjuk el. Február 7.-én az immár hagyományos madártani és élőhely kezelési akciónapot tartjuk meg […]

Zöld Jövő Hírlevél 2014 december

Kedves Barátunk, Az új évben első összejövetelünket, január 7-én szerda este 6-tól a Cziffra Házban tartjuk Nagytétényi út 274. – 276. – a 33, 133e busszal a Petőfi Sándor utcáig, majd kissé előre sétálva. Áttekintjük a 2014-es év főbb eseményeit, anyagait, képeit, egy vetített képes előadás formájában is, majd a 2015-ös munkaprogramot, tevékenységet beszéljük meg. Számítunk részvételükre és javaslataikra, hozzájárulásukra, […]

Zöld Jövő hírlevél 2014. október

Kedves Barátunk, Október 2-án és 9-én eredményesen tartottuk meg a Tétényi fennsíkon a felsőtagozatos környezeti terepversenyt. Ennek összefoglalója már látható a honlapunkon. Október 21-én bejárást tartottunk a nagytétényi Óhegyen, itt a helyi Óhegy egyesület részéről felmerült a sok száz, gazdátlan, gyakran névleges parcella méretű telken közöségi kertek létesítése. Ennek összefoglalója is látható a honlapon. Várjuk az érdeklődő egyének, kis közösségek […]

Zöld Jövő Hírlevél, 2014. augusztus

Kedves Barátunk, Rövid összefoglaló a nyári történésekből, és a további tervek, események: – A Fővárosnál beadtuk az idei – valójában 2015-ös – Környezetvédelmi Alap pályázatunkat, melynek tartalma hasonló az idén tavasszal folytatotthoz. Intenzív élőhely kezelés a fennsíkon, akciónapokkal, bejárásokkal, a tanösvény füzet megújításával. – A helyi Környezetvédelmi Alap pályázaton nyertünk, az őszi felsőtagozatos környezet és természetvédelmi verseny, terepverseny lebonyolítására kaptunk […]

A május 28-i éves Közgyűlés dokumentumai

Egyesületünk május 28-án a Cziffra Házban tartotta éves közgyűlését, ennek dokumentumai itt láthatóak: Közgyűlési jegyzőkönyv Beszámoló, és közhasznúsági melléklet Közhasznú, egyszerűsített beszámoló éves beszámoló – mérleg A módosított alapszabály tervezete

Duna parti séta és hajózás – Urbitális Majális, Hajómolnárok Ünnepe, május 17-18.

 A hagyományos Duna parti sétát az Urbitális Majális keretében, május 17-én szombaton 10-től tartjuk a Lovasklubtól indulva – Kolozsvári u. le, majd balra – Gergely Attila botanikussal megnézzük a nagytétényi Duna partot, annak értékeit. Másnap pedig a többi program mellett szívesen látjuk Önöket a hajózáson, a Vasmacska, Tomosdokk-ból indulva, 11-től. Az Urbitális Majális és a Hajómolnárok Ünnepe programja

Madártani séta a Kamaraerdőben és a fennsíkon

Idei első madártani sétánkat május 2-án pénteken reggel tartjuk, Palla Balázs madarász barátunkkal. A madarak korán kelnek, így reggel 6.10 kor találkozunk, a Rókales utca végében, a Kamaraerdőnél. A 150-es busz, bízva abban, hogy hétközi menetrend van, 5.57 kor jön fel a Jókai utcától. Besétálunk az erdőbe, majd kinézünk a fennsíkra, meghallgatjuk a madarakat, megnézzük a madár mozgásokat, odakünn, a […]

Zöld Jövő Hírlevél 2014 május

Kedves Barátunk, Az elmúlt időszakban történtekről, a további tervekről, eseményekről:  Áprilisi összejövetelünkön a „Termőföldtől az asztalig, gondolatok az élelmiszerbiztonságról” címmel tartottunk estet, elsősorban a kukoricatermelési, feldolgozási láncról beszéltek meghívott szakértők, majd az E számokról, az adalékanyagokról és a kapcsolódó jogszabályokról.  A Tétényi fennsíkon a fővárosi támogatottságú élőhelykezelési projekt keretében, ami ezekben a napokban zárul, jelentős területen, közel tíz […]

Henye Boroszlán Díj 2014

Az egyesületünk által alapított Henye Boroszlán díjat, amivel a helyi, térségi, civil erőfeszítéseket próbáljuk meg méltatni, honorálni, erkölcsi elismerésben részesíteni, idén Karancz Évának, korábbi elnökségi tagunknak, a helyi Herman Ottó iskola korábbi tanárának adományoztuk. Éva az elmúlt években a nemzeti park túrák szervezésével alkotott igen nagyot, 2008 és 2012 között 27 túrát szervezett, és vitt végig, az egy napon belül […]

Séta a felújított nagytétényi belvárosban, 2014. április 16.

Ezúttal a nagytétényi közterületi rekonstrukció tapasztalatait tekintettük át, a tervező Almási Balázzsal, a Corvinus Egyetem munkatársával, akit az ugyancsak park tervező elnökségi tagunk Varga Zsuzsa hívott meg.
A nagytétényi belvárosi rekonstrukció közterületi része is vitákat váltott ki, különösen a tavaly nyári átadásakor. Most, közel egy évvel az elkészülte után, konszolidáltabb állapotában és a tervező szempontjait is meghallgatva tekintettük át a területet, a Templom térről indulva. Ott volt Zelenák Sándor a Városfejlesztő Kft-től is, aki a projekt vitelét menedzselte, és néhány helyi civil érdeklődő.

Tétényi fennsík élőhely kezelés, 2014. április 12.

A korábbi hizlalda területen kaszáltuk a lósóskát, immár kilencedik éve. A korábban degradált terület javuló képet mutat, a környező jó gyepek egyre beljebb hatolnak, a sóska már mozaikosan fordul elő. Ebben szerepe van annak is, hogy két éve kitermeltük és elszállíttattuk az itt lerakott trágya nagy részét. Két gépi kaszával vágtunk, a Zöld Jövős mellett itt volt Tímár Géza is […]

Budatétényi Hírlevél 2014. tavasz

Kedves Olvasó, ismét kezében tarthatja a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület és a Budatétényi Polgári Kör időszakos kiadványát. Az első példányt tíz évvel ezelőtt, 2004 szeptemberében adtuk ki. Az első kiadást követően évente legalább egyszer, de volt, hogy két-három alkalommal jelent meg. Sajnos az előző évben nem volt lehetőségünk a kiadására. Tehát ez a kiadvány ebben az évben jubilál.

Duna parti bejárás és élőhely kezelés a Tétényi fennsíkon, 2014. április 9. és 12.

további események, programok, a következő napokban, ahol szívesen látjuk az érdeklődőket, segítőket: – Április 9. szerda, Duna parti bejárás a Magyar Kerékpáros Klub érdi csoportja és az érdi környezetvédelmi egyesület képviselőivel, a tervezett nagytétényi és érdi Duna parti kerékpárút helyzete áttekintésére. Találkozó a Kastélypark utcánál a tájékoztató táblánál a Duna parti lejáró előtt, du. 5 órakor. – Április 12. szombat, […]

Zöld Jövő Hírlevél 2014. április

Kedves Barátunk, Az elmúlt időszakban történtekről, a további tervekről, eseményekről:  Március 5-én vendégünk és előadónk volt dr.Munkácsy Béla, az ELTE Környezet és Tájföldrajz Tanszékének oktatója, kutatója, aki Egy alternatív energia stratégia lehetőségei – energia hatékonyság, megújuló források, avagy beszélhetünk e jövő időben Magyarországról atomerőmű nélkül? címmel, tartott előadást, összefoglalója és maga a prezentáció látható honlapunkon.  A Tétényi fennsíkon […]