Zöld Jövő hírlevél 2014. október

Kedves Barátunk,
Október 2-án és 9-én eredményesen tartottuk meg a Tétényi fennsíkon a felsőtagozatos környezeti terepversenyt. Ennek összefoglalója már látható a honlapunkon.

Október 21-én bejárást tartottunk a nagytétényi Óhegyen, itt a helyi Óhegy egyesület részéről felmerült a sok száz, gazdátlan, gyakran névleges parcella méretű telken közöségi kertek létesítése. Ennek összefoglalója is látható a honlapon. Várjuk az érdeklődő egyének, kis közösségek jelentkezését, az itteni közösségi kert indítása ügyében

Az októberi ülésen felmerül felszíni víz rendezések, elvezetések kérdésében konzultáltunk a Városüzemeltetési irodán, Neszmélyi Zsuzsa irodavezetővel és munkatársaival.. Nagyon súlyos és költséges kérdésről van szó, a teljeskörű műszaki megoldás, az elválasztott csapadékvíz gyűjtés és elvezetés akár csak egy-egy térségre is milliárdokba kerül. Ugyanakkor a helyi megoldásokra törekednek, és ezeken dolgoznak, a víz visszatartásán, elvezetésén, árok rendszerek fenntartásán, létesítésén. A kerületben hat természetesen kialakult befolyó van a Dunába, ezek alkalmassá tétele is fontos feladat.

További programok, tervek:
Tervezünk még egy helyszíni sétát az M0 zajvédelmének kérdésében a helyiekkel, egy novemberi hétvégén.
Várható még, hogy ismételt közgyűlést kell tartsunk a törvényszéki újabb hiánypótlás ügyében.
November eleji összejövetelünket egy héttel később tartjuk, mert 5-én este 6-tól a 750 éves csőti apátság témakörében lesz est a Cziffra Házban Sisak tanár úr szervezésében.
Így november 12-én szerdán este 6 kor találkozunk a Cziffra Házban. Az önkormányzati testület számára tervezett környezeti, természetvédelmi ajánlások kérdésében eddig nagyon kevés javaslat érkezett, így ott fogjuk ezt megbeszélni.
Várjuk javaslatait és részvételét az eseményeken,
üdvözlettel,
Mészáros Péter