Zöld Jövő hírlevél 2025 szeptember

Kedves Barátunk,

Új könyvünk, a Gyíkok és Kosborok bemutatóját augusztus 27-én tartottuk a Haggenmacher udvarban, nagy érdeklődés mellett. Velünk voltak a szerzők, a kutatók, kis prezentációk keretében beszéltünk a vizsgálatok eredményeiről, a védelmi, területhasználati javaslatokról az érintett területeken. Ugyanekkor bemutattuk az érték térképet, mely a kerület és a kapcsolódó agglomerációs és újbudai térségek természeti és tájtörténeti értékeit foglaljuk össze. Erről beszámolók láthatók honlapunkon.
Szeptemberi összejövetelünkön egy madártani, madárvédelmi alkalmat tartottunk, Madarak a városban – Hogyan segíthetjük a megtelepedésüket? – címmel Farkas Attilával az MME aktivistájával, aki egyébként a BME Vegyészmérnöki kar kutatója. Ennek összefoglalója is látható már honlapunkon.
Szeptember elején sétát tartottunk az új Duna-parti tanösvényen, ami a védett területet, – Nagytétényi Duna-part – mutatja be az M0 hídtól az érdi határig. Bajor Zoltán a Főkert ill. az MME munkatársa volt a kalauzunk. Ezúttal a Kastélypark alatti Duna rétig jutottunk el, a következő alkalommal folytatjuk dél felé, az érdi határig.
A Fővárosi biodiverzitási LIFE projekt ügyében megkötöttük a szerződést a Budapesti Közművekkel a monitoringozási munkák koordinálására, mindhárom területre vonatkozóan, Tétényi-fennsík + Mocsáros és Kőérberek-Őrmező. Ez egy alap állapot felmérés a beavatkozásokat megelőzően, néhány jelölő faj és élőhely típus tekintetében. Itt mintegy 15 szakértő működik közre, benne a Zöld Jövő által delegáltak. A beavatkozások esetünkben, a fennsíkon ősztől tavaszig folynak, cserje vágás, az invazív fajok injektálása, sitt kitermelés, és a legeltetés feltételei megteremtése. Itt várhatóan a törökbálinti Nagypusztán már évek óta jól működő mobil villanypásztoros legeltetést telepítjük, a projekt időszakának vége felé.
Ugyancsak partnerek vagyunk a helyi önkormányzat által kezdeményezett Szúnyog LIFE projektben, – Integrált, közösségi és technológiai megoldások a fenntartható szúnyoggyérítésért Budafok-Tétényben -. Itt a Kertbarát körrel egyetemben a leendő lakossági programokat szervezzük, lakossági mentoráció, érzékenyítés, térképezés, bejárások, fórumok, a hangsúly tehát a megelőzésen lesz. A projekt javaslat benyújtásra került.
A kerületi tanári kollégiumban megbeszéltük a jövő évi természetismereti felsőtagozatos iskolai versenyt is, ez várhatóan május 28-án lesz a nagytétényi Duna parton, a Kastélyparktól indulva. Négyre emeltük a csapatok létszámát, hogy minél több gyermek kapjon lehetőséget.
Októberi összejövetelünket egy héttel később, október 8-án szerdán este 6-tól tartjuk a Cziffra Házban, Nagytétényi út 274-276. Beszámoló az elmúlt időszak eseményeiről, programok, dokumentumok. Aki még nem kapott, elérhető lesz az új könyv és térkép. Ezek terjesztése egyébként jól halad.
Kérjük támogatásukat, akár tagdíjaik átutalásával, vagy más módokon.
Várjuk javaslataikat és megjelenésüket.
üdvözlettel,

Mészáros Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + 5 =