Zöld Jövő hírlevél 2025 február

Kedves Barátunk,

Az elmúlt hetek eseményeiből:
A Tétényi fennsíkon az élőhely kezelési projekt keretében február 15-én megtartottuk hagyományos akciónapunkat, immár a tizenötödik alkalommal. A nap folyamán mintegy 60-an voltak jelen, dolgoztak, részt vettek, csatlakoztak a déli madárgyűrűzés alkalmával. A terveinknek megfelelően a korábbi években kezelt területek karbantartó kaszálását végezte el a Főkert gárdája a korábbi napokban a Kamaraerdő út mentén, a tanösvény itteni ága két oldalán. Az egykori hizlalda területén és azon túl a Kamaraerdei út felé javuló és értékes gyepek vannak, ahol a feljövő cserje és invazív fajok ritkításával sokat segíthetünk. A víztoron felé eső oldalon pedig egy hosszan elnyúló cserjésedő rét van. A nagyobb volumenű cserje irtás és az invazív növények eltávolítása az év második felében kezdődik a LIFE projekt keretében. A Kamaraerdő menti úthoz települt a bázis az eszközökkel, a kantinnal, a madárgyűrűzés helyével, a hálók távolabb kerültek telepítésre. A két daráló gépnek és a vékonyabb cserje állománynak köszönhetően ezúttal nem halmozódott fel nagy mennyiség, a levágott anyagot ki tudtuk hordani és le is daráltuk késő délutánig. Az akciónap során kb. 5 ha területet érintettünk kezeléssel. Délben madárgyűrűzési bemutató volt, a közelben felállított hálókból jöttek a madarak, cinkék, zöldikék. Az MME kantinja szolgálta ki az önkénteseket meleg itallal, szendvicsekkel, és az önkéntesek ezúttal hozzájuthattak a Főváros most megjelent könyvéhez, Helyi védett természeti értékek Budapesten címmel, mely a kilenc év előtti kiadás frissítése. Köszönjük az önkéntesek részvételét, valamint a Főkert, a Fitoland, és az MME hozzájárulását. Beszámoló: https://zoldjovo.hu/elohely-kezelesi-es-madartani-akcionap-a-tetenyi-fennsikon-2/
Február 19-én a nagytétényi légszennyezés mérés e szezonbeli második fordulójaként végeztünk az esti órákban méréseket a Levegő Munkacsoport munkatársával, Szegő Judittal. Most is a cm3-re eső finom szemcse számot és a m3-re eső szemcse tömeget mértük kis okos eszközökkel. A 2018-as és a tavaly novemberi mérések kilenc helyszíne volt most is, lakóterületek, különböző közlekedési érintettséggel. Az időszak ezúttal már esti volt, a 6-8 óra közötti sávban, ami az eredményeken is érződött. Az eredményeket és az összefoglalót már láthatják honlapunkon. https://zoldjovo.hu/nagytetenyi-legszennyezes-meres-2025-februar-19/ E mérést is elsősorban orientációs, figyelem felhívó jellegűnek gondoljuk azzal, hogy bízunk benne, az önkormányzati kezdeményezés keretében lesz majd mobil mérőállomási mérés is, különböző időszakokban. A hangsúlynak az intézkedések felé kell mennie, tájékoztatás, tudat formálás, mind a fűtési mind a közlekedési kibocsátások terén. összetevők napjainkban.
A természetvédelmi értékvizsgálat anyagának szerkesztése most már folyamatban van, a nem védett, de természetközeli területeink felmérésének anyagait publikáljuk majd a tavaszi hónapokban megjelenő könyvünkben. Ehhez kapcsolódik majd egy érték térkép, ahol az országos és helyi, fővárosi védettségű területeket, és a természetközeli, védelemre érdemes területeket, elemeket, szükség szerint kitekintve a kerület határon túli agglomerációs, és fővárosi területekre, tüntetjük majd fel.
Február 23-án a Klauzálházban mutatták be a Metallochemia, egy eltemetett gyár története című dokumentumfilmet, amit a Promontor TV állított össze archív anyagokból, dokumentumokból, most már részben történelmi távlatból nézve egykori erőfeszítéseinket, itt látható: https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=m_-6hGC3nEs&t=1s&fbclid=IwY2xjawIpHO5leHRuA2FlbQIxMQABHWOk77DnOHaAQWVw4_x2sTHNoeZoqnFvcLihEG-EBprh70vaFHqku5-NMg_aem_m9I01RwZQcY2nrs06fditw
Márciusi összejövetelünk alkalmával ismét velünk lesz Záray Gyula egyetemi tanár, az MTA doktora, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Környezetkémiai kutatócsoport tudományos tanácsadója. Előadásának témája a Mikroműanyagok a környezetben lesz. Várjuk az érdeklődőket, március 5. szerda 6 óra, Cziffra György Nagytétényi Közösségi színtér, Nagytétényi út 274-276.
Kérjük tagjainkat, hogy utalják át éves tagdíjukat, egyben őket, és támogatónkat, hogy SZJA 1%-ukat juttassák egyesületünk számára, különös tekintettel önrészes projektjeinkre.

Várjuk javaslataikat és megjelenésüket.

üdvözlettel,

Mészáros Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × 5 =