Élőhely kezelési és madártani akciónap a Tétényi-fennsíkon 2025. 02. 15.

Tizenötödik ilyen akciónapunkat tartottuk, nagy érdeklődés és részvétel mellett, a nap folyamán mintegy 60-an voltak jelen, dolgoztak, részt vettek, csatlakoztak a déli madárgyűrűzés alkalmával. Itt voltak a Főpolgármesteri Hivatal illetékesei, a kezelési feladatokat ellátó Főkert és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai, önkormányzati képviselők, szép számmal a Magyar Madártani Egyesület munkatársai, önkéntesei, és helyiek, Zöld Jövősök is voltak jó néhányan. A szükséges eszközöket, kesztyűk, kétkezes ollók, szállító ponyvák, az MME és a Főkert biztosította.
Ezúttal terveinknek megfelelően a korábbi években kezelt területek karbantartó kaszálását végezte el a Főkert gárdája az elmúlt napokban a Kamaraerdő út mentén, a tanösvény itteni ága két oldalán. Az egykori hizlalda területén és azon túl a Kamaraerdei út felé javuló és értékes gyepek vannak, ahol a feljövő cserje és invazív fajok ritkításával sokat segíthetünk. A víztoron felé eső oldalon pedig egy hosszan elnyúló cserjésedő rét van. Itt az elmúlt héten folyt a cserje sarjak kaszálása a Főkert munkatársai révén. A nagyobb volumenű cserje irtás és az invazív növények eltávolítása az év második felében kezdődik a LIFE projekt keretében. A Kamaraerdő menti úthoz települt a bázis az eszközökkel, a kantinnal, a madárgyűrűzés helyével, a hálók távolabb kerültek telepítésre. A Kamaraerdőbe nyíló ösvények mentén, de már az erdőben helyezkedett el a Főkert, majd 100 m-el lejjebb a Fitoland darálógépe, ahova a levágott anyagot hordtuk a nap folyamán. A két gépnek és a vékonyabb cserje állománynak köszönhetően ezúttal nem halmozódott fel nagy mennyiség, a levágott anyagot ki tudtuk hordani és le is daráltuk késő délutánig. Az akciónap során kb. 5 ha területet érintettünk kezeléssel. A hizlaldai területet még májusban is kaszáljuk, a lósóskát és részben az ott feljövő cserjéket.
Délben madárgyűrűzési bemutató volt, a közelben felállított hálókból jöttek a madarak, cinkék, zöldikék. Az MME gyűrűzője beszélt a gyűrűzés jelentőségéről, gyakorlatáról, történetéről. A meggyűrűzött madarakat pedig a gyerekek bocsáthatták szabadon tenyerükből. Az MME kantinja szolgálta ki az önkénteseket meleg itallal, szendvicsekkel, és az önkéntesek ezúttal hozzájuthattak a Főváros most megjelent könyvéhez, Helyi védett természeti értékek Budapesten címmel, mely a kilenc év előtti kiadás frissítése. Köszönjük az önkéntesek részvételét, valamint a Főkert, a Fitoland, és az MME hozzájárulását.

A kékkel körvonalazott zóna a mostani munkaterület, a sárgával keretezettek az elmúlt években kezelt területek A kékkel jelzett a mostani munkaterület, a sárga keretezettek az elmúlt években kezelt területek

Tájékoztató a munkaterületen - fennsík - Kamaraerdő Tájékoztatás a helyszínen – fennsík – Kamaraerdő

Indul a cserje hordás
Darálás – Fitoland
Főkert
Kezdődik a madárgyűrűzés – MME
Zöldike
Mottónk a LIFE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 4 =