Zöld Jövő hírlevél 2022.május
Kedves Barátunk,
Az elmúlt hetek eseményeiből:
Dr. Kékesi Olga a helyi környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke temetése május 21-én volt a budatétényi Szent István templomban. Utána megemlékezés volt a Szent Imre otthonban, a családtagok, budatétényiek, és Zöld Jövősök részvételével. Itt levetítettünk egy összeállítást élete közéleti, környezet egészségügyi állomásairól, benne művészeti munkásságával, festményeiből, írásaiból is idézve. Többen méltattuk, felidéztük az elmúlt évtizedek erőfeszítéseit, és csodálatos személyiségét.
Az idei Henye Boroszlán díjat, a vele járó bronz emlékplakettel, és oklevéllel Kecskés Ferenc botanikusnak nyújtottuk át, több évtizedes munkássága elismeréseként a kerületi természetvédelem és a környezeti nevelés, tudatformálás területén. Kecskés Feri biológia kémia szakos tanárként a Budai Középiskolában működik, s a kezdetektől részt vett a helyi természeti értékek, Háros-sziget, Duna part, Tétényi-fennsík vizsgálatában, feltárásában, bemutatásában. Szerzője volt a helyi természetvédelem megalapozó munkájának, a Természeti Kincsek Dél-Budán című kiadványunknak már 1996-ban. Megtervezte a Tétényi-fennsíkon előbb a virtuális, digitális tanösvényt, majd annak valós változatát, mely 2005-ben karós füzetes tanösvényként indult. Szerzője volt a 2002-es kerületi Milleneumi album természetvédelmi fejezetének, 2020-ban pedig a Tétényi-fennsík védettsége húsz évét áttekintő Lepkék és Boroszlánok című könyvünknek. Jelentős terep biológiai munkát végzett határon belül és kívül egyaránt, és gyakori résztvevője, vezetője helyi programjainknak, bejárásainknak. Ő írta a minap elkészült helyi rovarszállókra került tájékoztatót is, kiemelve a beporzók védelme jelentőségét.
A nagytétényi Duna part ügyében a fővárosnál még folyik a teljes terület, az ártéri erdők, hullámtéri területek védettségi eljárása. A témához kapcsolódóan két összejövetel volt az elmúlt hetekben. Előbb fővárosi zöld fórum volt a Kossuth Lajos u. 60-ban, ahol megjelent Bardóci Sándor tájfőépítész is. Gadó György tartott bemutatókat a kerülethez kapcsolódó zöld témákról, melyek a Radó Dezső terv elemeit is képezik. Ilyen a Tétényi-fennsík további élőhely kezelése, az őshonos növény állomány támogatása, és a legeltetés visszaállításának előkészítése. Az ezt célzó LIFE projekt pályázat sajnos ebben az évben sem nyert, de folytatják az erőfeszítéseket. Szó volt a Duna part értékeiről, védelme szükségességéről, a kezelési terv körüli vitákról mely ügyében magas szinten is voltak egyeztetések. Egy héttel később a nagytétényi Szelmann házban volt lakossági fórum a témáról, már a Duna part védettségéről. Itt a helyi vezetés, számos képviselő és főépítész mellett jelen volt a fővárosi főépítész Erő Zoltán, Gadó György és Takács Noémi a Főpolgármesteri Hivatal természetvédelmi munkatársai. Itt vita volt a terület használatáról, a közösségi tér lehetőségeiről a Duna parton. Ugyanakkor kitűnt, hogy az eddigi korlátozások, melyek egy Natura 2000-es hullámtéri területre vonatkoznak, számottevően nem szigorodnak. Beépíteni, feltölteni, burkolni, eddig sem lehetett, miként autóval lejönni, tüzet gyújtani stb. A kerékpárút majdan megépülhet, lovagolni lehet majd adott útvonalon, kutyát sétáltatni továbbra is pórázon, miután belterületen vagyunk, tűzrakó helyek kijelölésre kerülnek, és lesz biológiai szúnyogirtás is a part mentén.
Az idei országos Teszedd akcióhéten a helyi helyszín a nagytétényi Duna part déli szektora, a Campona utcától Érdig volt. Ez a legértékesebb, természetközeli ártéri erdőket tartalmazó partszakaszunk, melynek védelme még a legvérmesebb beépítők előtt is vitathatatlan lehet. A Főkert vezetésével önkéntesekkel szedték, gyűjtötték, és szállították el a szemetet, lomot, és amit csak össze lehet szedni.
A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében megújultak a tanösvény indító nagytáblái . Folytattuk az élőhely kezelést, az egykori honvédségi hizlalda helyén lévő, még gyomos területet kaszáltuk, elsősorban a lósóskát, és ritkítottuk a vadrózsa és galagonya sarjakat. A terület lassan visszaolvad a környező őshonos gyepekbe, most a télen kitermelt sittlerakó tájseb kezelése lesz még feladat néhány évig, de azt is ősgyepek veszik körül.
Ugyancsak a fennsíkon a Herman Ottó iskola két hetedik osztályát kalauzoltuk. A tanösvényen a gerincen a gumiraktárig mentünk, majd le a kamaraerdei ágon, végül be a Kamaraerdőbe az ottani tanösvényen a nagyrétig.
Az idei felsőtagozatos környezetvédelmi terepversenyt május 26-án tartottuk a nagytétényi Duna parton, a Kastélypark utcai lejárótól a Lovasklubig. Öt iskola 11 csapata vett részt a versenyen, számos önkéntes közreműködésével. A verseny útvonala felkereste a jellegzetes élőhely típusokat, a Duna réttől, a fövenyes partokon, ártéri erdőkön át a Kis-Háros szigetig, majd a Lovasklubban fejeztük be, ahol a résztvevő csapatok megkapták ajándékaikat, környezet és természetvédelmi témájú anyagokat.
Következő összejövetelünket június 1-én szerdán este 6-tól tartjuk a Cziffra Házban. Megemlékezünk Kékesi Olgáról, beszélünk az elmúlt hetek eseményeiről, képes beszámolók, további tervek, programok, javaslatok, dokumentumok.