Zöld Jövő hírlevél 2021. augusztus

Kedves Barátunk,

Az elmúlt hónapok eseményeiből:
Júniusban megtartottuk éves közgyűlésünket, annak anyagait a honlapunkon láthatják.
Ugyancsak még júniusban tartottunk Háros szigeti sétát, áttekintve a Duna-Ipoly Nemzeti Park élőhely rekonstrukciós projekt illetékesével a helyzetet a többéves LIFE projekt vége felé haladva. A honvédségi hulladék mentesítés jórészt megtörtént, az invaziv fajok visszaszorítása ugyancsak előrehaladt. A fő kihívás az erdő állomány megújulásának elősegítése, tisztások képzésével, ahol őshonos fa fajokat telepítettek, ügyelve azok génállományára is. Hosszú távon dilemma a fákra felkúszó szőlő függöny kezelése, ami idővel bedönti a legnagyobb fákat is.
Júniusban három menetben tartottunk sétákat a Hunyadi szigeten a Kolonics iskola, majd a Gundel Károly vendéglátó ipari szakközépiskola tanulói részére.
A Tétényi-fennsík kezelési szezon indítása kapcsán egy bejárást tartunk az ott végzendő munkák egyeztetésére, a szakértőink, és az illetékesek bevonásával. Annyiban változik a helyzet, hogy a fővárosi alap pályázatban a korábbi keret kb. harmada áll rendelkezésre, azonban a Főkert-nek jelentősebb forrásai lesznek az élőhely kezelésre. A korábbi lágy feladatokat továbbra is ellátjuk, téli akciónap, lósóska kaszálás, fenyő magonc kihúzás, bejárások tartása, + tervezzük a három tanösvény indító nagytábla frissítését, miután már tartalmilag elavultak.
Felmerült egy újabb anyag, kiadvány készítése, a kerület ill. térség nem védett értékei számba vétele, fennsík, Duna part, és más bel és külterületi természetközeli területek, állapot felmérés, botanika, állattan, geológia, földrajz, tájtörténet stb. Ez hosszabb időigényű, legalább egy teljes vegetációs ciklus és a feldolgozás, publikálás.
További témákra kérjük javaslataikat, melyekkel foglalkozni kellene, mindenképpen javaslandó a rovarok, a beporzók helyzete, amit most már ellen kampányok is öveznek, újra indult a repülős kémiai szúnyogirtás, amivel a megmaradt rovarokat irtják ki, s ezek mellékhatásai a természeti környezetre.
További lehetséges témák, a légszennyezés, a hulladék probléma, megelőzés, tudatosítás.
Tervezzük a tavaszi iskolai csapatversenyt, itt ismét a nagytétényi Duna partra térhetünk vissza pl. a Kastélypark utcától a Lovasklubig útvonallal.
Következő összejövetelünket szeptember 1-én este a 6-kor tartjuk a Cziffra Házban, áttekintjük képanyagaink révén is az elmúlt hónapokat, megfogalmazzuk a terveket, javaslatokat.

üdvözlettel,

Mészáros Péter