Zöld Jövő hírlevél 2020. október
Kedves Barátunk,
Régen tervezett sétánkat a Soroksári botanikus kertben október 3-án tartottuk meg néhány résztvevővel, Palla Balázs vezetésével. Ennek összefoglalóját csatoljuk.
Októberi ülésünkön a környezeti nevelés kérdéseiről beszélgettünk az idei Kerületi Környezetvédelmi díjas Felföldiné Pálmai Gyöngyi tanárnővel, és az érdeklődőkkel.
Elkészítettük a 2019-20-as Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt évben végzett munkánkról szóló beszámolót a Fővárosnak, amit ugyancsak csatolunk.
A korábbi üléseken felmerült a Kerületi Klímavédelmi Cselekvési Terv, ill. az annak megvalósításában való civil részvétel lehetőségei. Erről is beszélünk majd a novemberi ülésünkön, várhatóan itt lesz Bodrog Zoltán a Környezetvédelmi bizottság tagja.
Ugyancsak felmerült korábban több alkalommal a Duna parti kerékpárút nagytétényi szakaszának helyzete, nyomvonal, lehetőségek, erről is beszélünk majd Kerekes Gáborral, a Városfejlesztési és a Környezetvédelmi bizottság tagjával.
November 4-én találkozunk este 6-kor a Cziffra Központban – Nagytétényi út 276.
Az aktuális helyzet miatt hordjunk szájmaszkot, és tartsuk a távolságot egymástól. A jövőbeli találkozókra nézve a helyzet súlyosságra tekintettel javasoljuk majd az online beszélgetés lehetőségét, erről is kérjük majd véleményüket.
Üdvözlettel,
Mészáros Péter