Zöld Jövő hírlevél 2020 január
Kedves Barátunk,
Januári ülésünkön írásban és képekben is beszámoltunk a 2019-ben elvégzett munkáról, eseményekről, eredményekről. Megbeszéltük a 2020-as munkaprogramot. Ezeket csatolom, a munkatervhez még további javaslatokat várunk. Az ülésen ezúttal is részt vett az önkormányzati bizottság – környezetvédelmi és rendvédelmi – két tagja, valamint a Tízmillió Fa mozgalom helyi csoportja képviselői. A fásítással kapcsolatos terveket, helyzetet, lehetőségeket tekintettük át, s javaslatokat fogalmaztunk meg az önkormányzat számára.
Az idei Tétényi fennsík projekt ügyében az érintettekkel megbeszéltük az élőhely kezelési akciónapot és a további idei munkálatokat, majd bejártuk a területet. Ezúttal a felső területeken is dolgozunk majd, a Kamaraerdei út és a Mechanikai Művek közötti értékes gyepek becserjésedését vesszük egy kicsit vissza, és a belső területen lévő fenyősödő rétet is tisztítjuk majd, ahol kiemelkedő botanikai értékek is vannak. Az akciónap február 22-én lesz, az MME és a Főkert közreműködésével, várhatóan nagy önkéntes csapattal. A megelőző hetekben vágjuk a cserjét és a fenyőket, majd az akciónapon azok kihordása, darálása, és további vágások vannak a programban, délben madárgyűrűzéssel. Ezen túl a többi korábban kezelt területen is kaszáljuk majd a tavasz folyamán a feljövő sarjakat, és a volt hizlalda lósóskáit.
Az akciónapon tehát, február 22-én 9-kor találkozunk, a Kamaraerdei út és a Dűlő út sarkán lévő nagy táblánál, Budatétényből a 287-es, a Kelenföldi pályaudvartól a 87-es busszal lehet megközelíteni. A bázis ott lesz a Dűlő út belső zónájában, ahonnan a munkaterület sincs messze.
A projekt keretében kiadjuk a Tétényi fennsík védettsége 20 évét, annak eredményeit összefoglaló kiadványt, összeállt a szerzői kör, és a tartalmi vázlat, márciusra tervezzük a megjelentetést, hasonló formátumban, kiméretben, mint a húsz éve előtti Polgári Kör kiadvány volt. Ez is jelentős önrészt igényel a projekt keretében, már a tördelői és a nyomdai munka, mert a szerzők önkéntes alapon dolgoznak, amihez kérjük hozzájárulásaikat, támogatásukat, kisebb vagy nagyobb adományokkal, ezek már beindultak.
Következő ülésünket február 5-én szerda este 6-tól tartjuk a Cziffra Központban – Nagytétényi út 276. –este 6-tól. Áttekintjük az aktuális anyagokat, és a további terveket, javaslatokat.
Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.
Üdvözlettel,
Mészáros Péter