Zöld Jövő hírlevél 2020. december

Kedves Barátunk,

Decemberi online ülésünkön megbeszéltük a nagytétényi Duna parti kerékpárút nyomvonal tervezésének helyzetét. Mindkét változat tervezése folyik, már a Campona utca és az érdi határ között, egyik a 6-os út töltése mellett, a másik az ártérben kissé beljebb. Ezeket a helyszínen megnéztük Janzsó Jánossal, beszámoló a facebook oldalunkon látható. Az ártéri vonalvezetés irreálisnak tűnt a terepviszonyok és a nagyfeszültségű vezeték alatti nyiladék ellenére, ami be van fásodva, cserjésedve.
Szó esett még a kerületben tervezett kis sport parkok kérdéséről is, melyek parkokban, játszóterek mellett létesülnek, ezekkel kapcsolatban az a kritika fogalmazódott meg, hogy már az eddigi tapasztalok alapján is igen nagymértékű műanyag borítást jelentenek a zöld felületek terhére, látva a terveket és az utóbbi időben készült játszótereket vagy a DunaFok játszó és sport park esetét is. Jó lenne a műanyag borítást a biztonságilag szükséges szinten tartani és nem faltól falig leburkolni ezeket a létesítményeket, ami fenntartási problémákat is felvet.
A Tétényi-fennsíkon is tettünk egy sétát, ahol nyugalom van, egyedül a kutyasétáltatók özöne okoz higiéniai problémákat a tanösvény és a Kamaraerdő mentén.
Jártunk a kisebb rekonstrukció alatt lévő Memento Parkban is, ahol felmerült a tavasztól újra nyitó létesítménnyel történő kapcsolatok újra építése, közös programok, a szabadtér felértékelődése, az iskolások, és a civilek számára egyaránt.
A fennsík felső zónájában továbbra is tervezzük az élőhely kezelés folytatását, a Fitoland-al és az MME-vel, februárban az élőhely kezelési és madártani akciónapot is tervezzük megtartani.
Javasoljuk az online összejöveteli forma folytatását, január 6-án szerda este 6-kor a google meet-en találkozunk:
https://meet.google.com/vnx-gjen-fzd
erre a linkre csatlakozva, mikrofon, esetleg kamera bekapcsolásával tudnak a megbeszéléshez kapcsolódni. A jelzett és más aktuális kérdéseket beszéljük meg, Ill. elkészítjük a 2020-as évről szöveges és képes összefoglalónkat, amit szintén bemutatunk, eljuttatunk, továbbá a 2021-es munkaprogram előzetesét.
Addig is Boldog Karácsonyt kívánunk minden tagunknak, támogatónknak.
Üdvözlettel,

Mészáros Péter