Zöld Jövő Hírlevél 2019 november
Kedves Barátunk,
Novemberi ülésünkön folytattuk a visszaemlékezést, a tapasztalatok megvonását, egyebek mellett a nagytétényi rehabilitáció ügyében, körünkben volt a korabeli résztvevőkből Reiniger Róbert a korábbi Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezetője, később a Deloitte and Touch szakértője, aki igen sokat foglalkozott a rehabilitációs tervekkel. Vele a rehabilitációról, majd a környezetvédelem mai helyzetéről, tendenciáiról beszélgettünk.
További aktualitások:
Együttműködési megállapodásunk a Tízmillió Fa Mozgalom helyi, XXII. kerületi közösségével eredményesen beindult, így jelentős adományok, támogatások érkeztek a Zöld Jövő bankszámlájára. Ezek felhasználásával a novemberi akciónapon 34 előnevelt fa került elültetésre három budatétényi helyszínen a számos önkéntes közreműködésével. További faültetési helyszínekre lehet javaslatot tenni a helyi csoport facebook oldalán https://www.facebook.com/groups/2177121089247033/
Folytatódott a díjeső Végvári Ágnesnek, alapítónknak, és eddigi környezeti referensnek: „BUDAPESTÉRT díjat kapott: BALOGHNÉ, VÉGVÁRI ÁGNES nyugalmazott környezetvédelmi referens, a Környezetünkért Emlékplakett kitüntetettje. A környezetvédelem, a fenntartható környezeti fejlődés és a humánökológia területén végzett erőfeszítéseiért, a főváros dél-budai természetvédelmi területeinek megóvásáért, kiemelkedően magas színvonalú, újító és értékteremtő köztisztviselői munkájáért.”
Felvettük a kapcsolatot a választások után felállt új képviselőtestület környezetvédelmi és közrendvédelmi bizottsága elnökével, Kovács Istvánnal, és meghívtuk egy konzultációra a következő ülésünkre. Ő javasolta, hogy a teljes bizottságot hívjuk meg, ami kilenc fős, így őket is meghívtuk. Ez az ülés a rendes decemberi összejövetelünk lesz, december 4-én a Cziffra Központban, este 6-tól. A javasolt témák e tekintetben, a környezetvédelem helyzete Budafok Tétényben, együttműködési lehetőségek a bizottság és egyesületünk között. Helyi programok, mint a 4. Kerületi Környezetvédelmi Program helyzete, végrehajtása, ill. az un. zöld iroda lehetőségei a városházi hivatali szerkezetben. További aktuális témák, amikben az Önök javaslatait is várjuk, mint természetvédelem, védett területeink bővítése, zöldterület védelem, az ezt segítő szabályozási folyamat a terület használatban, favédelem, rendelet és annak érvényre juttatása, további lépések a helyi légszennyezés mérséklésére, a környezet tudatosság, a környezeti nevelés további erősítése, és mások. Várjuk javaslatait és megjelentését a konzultáción.
Számítunk részvételére, és javaslataira, közreműködésére.
Üdvözlettel,
Mészáros Péter