Zöld Jövő Hírlevél 2016 november

Kedves Barátunk,

Szomorú szívvel tájékoztatjuk, hogy alapító elnökségi tagunk, Firisz Sándor, életének 65. évében elhunyt. Sanyinak jelentős érdeme, sőt döntő szerepe volt a nagytétényi nehézfém szennyezés problémájának felvetésében, a helyzet feltárásában, a rehabilitáció szorgalmazásában, majd végig vitelében, abban, hogy Nagytétény sok évtizedig terhelt, szennyezett része mára élhetővé vált. Megemlékező estet tartunk következő ülésünkön, december 7-én a Cziffra Házban, Nagytétényi út 276., este 6-tól, képes összeállítást készítünk a munkájáról, amit az este folyamán levetítünk, és beszélgetünk róla, az elmúlt bő huszonöt évről.
Novemberi ülésünkön, az elmúlt időszakban napirenden lévő témával, a CETA és a TTIP, az Európai Unió, és Kanada, ill. az Egyesült Államok között szabadkereskedelmi egyezmény helyzetéről, veszélyeiről, várható hatásairól beszéltünk, mint befektetés védelem, elővigyázatosság elve, GMO mentesség, egyebek, Fidrich Róberttel az MTVSZ – Magyar Természetvédők Szövetsége – program vezetőjével. Ennek összefoglalója már elérhető honlapunkon. Róbert anyagát az érdeklődőknek el tudjuk juttatni.
Megemlítjük még, hogy a Tétényi fennsík 2016-17-es élőhely kezelési projektjére ismét eredményesen pályáztunk a Fővárosi Környezetvédelmi Alapnál, mintegy másfél milliós támogatást kapunk erre az időszakra, amit jelentős önrésszel kell kiegészítenünk. Ősszel a bálványfa kezelések, injektálások már lezajlottak, a további cserje vágások, és kezelési munkák télen, majd tavasszal folytatódnak.
Várjuk Önöket a december 7-i emlékülésre.
Számítunk részvételére,
Üdvözlettel,

Mészáros Péter