Zöld Jövő Hírlevél, 2012. július
Aktualitások, események, fejlemények, visszatekintések:
A természet hangjai címmel tartott madártani bejárásunk, összefoglalóját csatoljuk, olvasható honlapunkon is. Palla Balázzsal beszélgettünk a júniusi összejövetelen, aki vállalta, hogy ősztől viszonylagos rendszerességgel tartunk majd madarász programokat.
Júniusi összejövetelünket az LMCS levegőszennyezés, elsősorban a finom por terehelés környezeti, közegészségi hatásaival foglalkozó PM10-es vándorkiállítása megnyitója alkalmával tartottuk, sajnos kevesen jöttek, pedig húsbavágó témáról van szó.
Folytattuk a Tétényi fennsíkon az élőhely kezelést, ezúttal a tanösvény fenyőerdő menti részén, az elszaporodott fenyő magoncokat szedtük ki, sok százat. Fennsík kezelés és helyi védelem kiterjesztés ügyben ismét írtunk Tarlós főpolgármester úrnak, akik tavaly januári levelünkre sem reagáltak. Egyben ismét megkerestük a Főkert-et, amely a főváros hivatalos természetvédelmi kezelője.
A Dunapart II.-n többszöri kezdeményezésünkre, a B+D vezérigazgatója, Korintusz Balázs bejárást tartott az érdekeltekkel, ennek összefoglalóját is csatoljuk.
Folytatjuk nemzeti park túráinkat, Róka Jóska vezetésével, a Naszály túra július 7.-én lesz, még lehet csatlakozni.
Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra. Következő összejövetelünket, várhatóan szeptember első szerdáján tartjuk.
Részvételükre számítunk.
Üdvözlettel,
Mészáros Péter