Zöld Jövő Hírlevél 2010 szeptember
Kedves Barátunk,
Rövid összefoglaló az elmúlt hetekről, további programok események:
– A rossz idő miatt el kellett halasszuk a Tétényi fennsíkon meghirdetett szeptemberi élőhely rekonstrukciós akciónkat. Ezt két menetben próbáljuk pótolni:
– Október 2.-án, majd 9.-én szombaton tartunk élőhely rekonstrukciós délelőttöket. Találkozunk mindkét alkalommal 9-kor a Fitoland előtt, (a 150-es busz 8.47-kor indul lentről) a Rókales u-nál, és a Kamaraerdő melletti bálványfás csoport kezelését és a kapcsolódó területen a cserjék ritkítását folytatjuk gépi kaszával és láncfűrésszel. Szívesen látjuk a segítőket, önkénteseket. A segítők továbbra is megkapják zöld jövős trikónkat.
További, események, programok, tervek:
– Szeptemberben két alkalommal tartottunk bejárást a tanösvényen a Kossuth iskola elsőseivel, és másodikosaival, amik mind a gyerekek, mind a pedagógus kollégák szerint nagyon hasznosak voltak.
– Szeptemberi nemzeti park túránkat, ugyancsak halasztani kényszerültünk a rossz időjárás miatt, a következő alkalmat október 16.-ra tervezzük, a javaslatokkal majd jelentkezünk.
– Megjelent a Budatétényi Hírlevél őszi száma, amiben a helyi események mellett a rózsakerti és a fennsíki aktualitásokkal, a komposztálással, a kerti égetés káros vonatkozásaival foglalkozunk.
– Nagytétényben a korábban lezárult rehabilitáció talaj monitoring utóvizsgálatai kezdődtek el, melyben egyesületünk is részt vesz. Ennek keretében néhány telken vesznek különböző mélységben talajmintákat.
– Havi rendes összejövetelünket október 6.-án szerdán este 6-tól tartjuk a Klauzál Gábor Művelődési Központban – Nagytétényi út 31-33. Témák, őszi program, aktuális dokumentumok, fejlemények.
Számítunk részvételükre, javaslataikra,
Üdvözlettel
Mészáros Péter