Zöld Jövő Hírlevél 2010 november

Kedves Barátunk, 

Összefoglaló az elmúlt hetekről, további programok, események:

–     A Tétényi fennsíkon évadzáró cserje ritkítást tartottunk, az év folyamán sikerült a volt hizlaldai rehabilitációs területtől, a korábban nyitott tisztásunkig eljutni, ill. azokat összenyitni, a Kamaraerdő és a volt gumiraktár térségében. További feladat a felhalmozott nagymennyiségű levágott cserje kezelése.

–     Novemberi nemzeti park túránk során, a Vértesben tettünk gyalogtúrát.

–     Megtartottuk Hunyadi szigeti bejárásunkat is, megtapasztalva az ősz végi hangulatot és a varázslatos környezetet.

–     Sikeres, érdeklődéssel övezett környezeti nevelési kerekasztalt tartottunk Victor András előadásával, és kerületi tanárok, az önkormányzat képviselői és civil érdeklődők részvételével. Összefoglalóját, és az előadás pdf es változatát csatoljuk.

–     Ennek részben folytatásaként a kerületi iskolák biológia-földrajz munkaközösségével találkozunk, és megbeszéljük a kerületi környezet és természetvédelem terén az együttműködés lehetőségeit.

–     Bejelentkeztünk a Zöldhatóságnál a Bányalég utcába tervezett igen nagy teljesítményű betontörő üzem engedélyezési eljárása kapcsán.

–     December 1.-én szerda este 6-tól tartjuk rendes havi összejövetelünket a Klauzálházban – Nagytétényi út 31-33. -, beszámoló az elmúlt időszakról, témák, dokumentumok, aktualitások.

Számítunk részvételükre, aktivitásukra,

Üdvözlettel                                

Mészáros Péter