Urbitális bejárás a Duna parton, 2013. június 1.
Az Urbitális Majális hagyományos eleme a Duna part egy szakasza bejárása. Idén a nagytétényi Duna parti mini projekt kapcsán már három bejárást tartottunk, + egy madártani sétát, így most kevesebben jöttek, de új érdeklődő mindig akad. Az M0 hídfő menti ártéri erdőben sétáltunk le az emelkedő vízszint mellett, betértünk a Hárosi Yacht klubba, majd a Hárosi öböl part menti ösvényén haladtunk, itt napokon belül víz borít mindent. A horgásztelepen rendületlenül épülnek az új, egyre hivalkodóbb, és egyre kevéssé idevaló házak. A Falemez műveknél úgy találtuk, hogy nem tudunk a cserjésben áttörni, így körbe kerültük a telepet, és a laktanya bejáratnál mentünk be a Hunyadi szigetre. Itt a tanösvényen lesétáltunk a sziget csúcsra. A magas víz hangulata is csodálatos itt az öbölben, nemsokára méteres víz borítja a sziget nagy részét.
Mészáros Péter