Szeptemberi fennsíkbejárás
A tanösvény első szakaszán mentünk fel. Elszomorító tapasztalat, hogy rögtön az elején, vélhetően a Rókales u. túloldaláról az Erdődűlő lakóinak egy része rendre ide hordja ki kerti hulladékait, gallyakat, levágott füvet, növénymaradványokat, ami esztétikailag sem kellemes, másrészt degradálja a gyepet. Már jelentős itt a parlagfű-megjelenés is.
Az emberi önzés és rövidlátás beljebb is megnyilvánul, felerősödött a motoros, kvados aktivitás az ösvényeken, ill. az eddig is megvolt lovaglás. Ezek szintén arra vezettek, hogy a belső területeken is megjelent a parlagfű az ösvény mentén, a trágya pedig további gyomok elterjedését hozza.
Az állomástáblákat is rongálják, nemcsak az elején, a felső szakaszon is több tábla, fólia le van feszegetve, egyszerűen nem értem, mi örömet okoz egyes embereknek ez, hogy kilométerekre a belvárostól mások munkáját és örömét tegyék tönkre.
A Kamaraerdei útnál változatlan a szemétlerakás a sorompóknál, az út mentén szinte mindenütt, azonban az FKF már elhárítja az ilyen felvetéseket, már hogy takarítsák ki legalább az útpadka mentét.
A Dülő útnál a pár hónapja emelt kerítés a kiskapuval megvan, így a behordás itt egyelőre szünetel, a felmondott bértelkeken a XI. kerületi oldalon a megmaradt házakat feldúlták, széthordták, a tervezett lakóparknak még a kerítését is ellopták.
Fent a budaörsi, törökbálinti oldalon a tervezett lakópark a Szajkó u. alatti zóna lesz, a két település határán, a másik oldalon a Nemax területen terveznek lakóparkot, az MM kerítésétől lefelé. Körben másutt csupa zártkertes övezet, mégcsak burkolt utak sem nagyon vannak sehol. Ezek az átsorolások az agglomerációs önkormányzatok felelőtlenségét és a szakhatóságok ébersége eltűnését jelzik – hogy finom legyek.
Változó, de nem jelentéktelen a szemétbehordás itt is, a törökbálinti oldalon, a mi oldalunkon inkább a hajléktalanok mozognak még mindig. Hogy valami vigasztaló is legyen, maga a fennsík összességben jó állapotban van, az elmúlt esők üdévé tették, a belső övezetek nem sérültek, a cserjésedés növekedésébe kellene itt-ott belenyúlni.
Mészáros Péter