Séta a Tétényi-fennsíkon – 2025. április 12.

Idei első sétánkat tartottuk Gergely Attila botanikussal a fennsíkon. Nagy volt az érdeklődés, itt voltak a Kossuth iskolások tanárokkal, szülőkkel, a Tomori szenior akadémia több hallgatója, és számos más érdeklődő. A vegetáció kis késésben van, de a gyepben számos virág már nyílik, a fák is kipattanó rügyekkel állnak. A tanösvényen mentünk a kamaraerdei ág felé, az elején a megszokott fürtös gyöngyike tengertől kéklett a látvány, ez a terület bolygatottságát is mutatja. Később láttuk a korábbi évek kezelési helyszíneit, a cserje ritkítások eredményeit. A fennsík mai élővilága is nagyban az emberi beavatkozás eredménye, a 18. századtól vagy még régebben kivágták a fákat és a legeltetés, majd a 20. században a katonai jelenlét dominált. Az elmúlt harminc évben a cserjésedés és az erdősülés tért vissza, ezt kezeli a most induló LIFE projekt is, a végén a legeltetés visszaállításával.
Végigmentünk az egykori lövészárok rendszer mentén, egy-egy helyen megállva és alaposan megbeszélve az adott élőhely típusokat és növényeket. Jelentős írisz állományok voltak mindkét színben, de érdekesek voltak a sziklagyepek, a lassan bimbódzó borzas vértő, a cserjék, a sóska borbolya, az ostorménfa. A gerincről lejutva a kamaraerdei ágon haladtunk, megnéztük a rehabilitációs területet, az egykori sitt kupacok helyét, és a honvédségi hizlalda még gyomos területét, itt majd májusban kaszáljuk a lósóskát. Végül a Kamaraerdő menti úton sétáltunk vissza, ahol az erdei aljnövényzetbe is bele lehetett nézni, salamonpecsét, kásafű. Itt érintettük a kilenc itt látható határkő egyikét, és a végén a geodéziai vasasztalt is már a Fitoland mögött.
Érdemes lesz 2-3 hét múlva egyénileg is kijönni, amikor az árvalányhaj tenger hullámzik majd, és számos más virág is feljön a gyepben. Amúgy a fennsík szinte egész évben érdekes és látványos élményt ad.

Itt már a tanösvényen Gergely Attilával Itt már a tanösvényen Gergely Attilával

Csodásak az iriszek
Nyílik az ostorménfa
Üde juhar a Kamaraerdő szélén

Salamon pecsét az aljnövényzetben

a Kásafű, ami a kertekben is létjogosult lehetne

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

nyolc + 2 =