Zöld Jövő hírlevél 2022. szeptember

Kedves Barátunk,   Néhány kiegészítés nyári hírlevelünkhöz, a korábbi hetek eseményei kapcsán: Csatlakoztunk a fakivágást, erdő tarvágást, a természetvédelmi területeket is érintő kormányrendelet elleni tiltakozó petícióhoz, és demonstrációhoz, amit számos civil szervezet kezdeményezett. A témáról természetesen szeptemberi ülésünkön is beszélünk. Az önkormányzat által meghirdetett Kerületi Értéktárhoz az augusztus végi határidőre hét javaslatot nyújtottunk be, a főbb helyi természeti értékek, területek, […]

Nyári hírlevél – 2022

A nagytétényi Duna part helyi, fővárosi védettsége időközben, júniusban, a Fővárosi közgyűlés döntése értelmében hatályba lépett.  Tekintettel arra, hogy a terület védelmét már 2008-ban kezdeményeztük egy akkori biológiai felmérésünk alapján, ezt is sikerünknek tekintjük. Itt is sok feladat várható a következő években a terület bemutatása, az értékek tudatosítása, az élőhely kezelés területein, amiben erőnkhöz mérten részt veszünk majd. A Tétényi-fennsík […]

Kerületi természetvédelmi Csapatverseny. Terepgyakorlat a nagytétényi Duna parton. 2022. május 26.

A hagyományos felsőtagozatos kerületi környezeti verseny idén visszatért a Duna partra. Itt már többször jártunk a versennyel, Hárosi öböl, Hunyadi sziget, Duna rét, különböző útvonalakkal. Most a Kastélypark utcai lejárótól indult a verseny, és öt különböző élőhely típust dolgozott fel a munkafüzet, amit hagyományosan Gergely Attila botanikusunk szerkesztett. Öt iskola 11 csapata nevezett és indult el, ment végig a Duna […]

Zöld Jövő hírlevél 2022.május

Kedves Barátunk, Az elmúlt hetek eseményeiből: Dr. Kékesi Olga a helyi környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke temetése május 21-én volt a budatétényi Szent István templomban. Utána megemlékezés volt a Szent Imre otthonban, a családtagok, budatétényiek, és Zöld Jövősök részvételével. Itt levetítettünk egy összeállítást élete közéleti, környezet egészségügyi […]

2021-es közgyűlési dokumentumok

2021-es egyszerűsített éves beszámoló és közhasznúsági melléklet OBHGEPI_PK_742_19657552143_ZÖLD_JÖVÖ_KÖRNYEZETVÉDELMI_EGYESÜLET_60643862591100_331118400620 Kiegészítő melléklet Kiegészítő mell_2021  

Henye Boroszlán Díj 2022

Az idei Henye Boroszlán díjat, a vele járó bronz emlékplakettel, és oklevéllel Kecskés Ferenc botanikusnak nyújtottuk át, több évtizedes munkássága elismeréseként a kerületi természetvédelem és a környezeti nevelés tudatformálás területén. Kecskés Feri biológia kémia szakos tanárként a Budai Középiskolában működik, s a kezdetektől részt vett a helyi természeti értékek, Háros-sziget, Duna part, Tétényi-fennsík vizsgálatában, feltárásában, bemutatásában. Szerzője volt a helyi […]

Zöld Jövő hírlevél 2022. április

Kedves Barátunk, Az elmúlt hetek eseményeiből: Húsvét vasárnap reggelén lesújtó hírt kaptunk, életének 84. évében elhunyt dr. Kékesi Olga a helyi környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke. Helyben Kerületi Környezetvédelmi díjas és Bálint Béla díjas, Henye Boroszlán díjas. Olgáról, életéről, munkájáról, a május 4-i ülésen emlékezünk meg, fényképek, […]

Föld napi bejárás a Tétényi-fennsíkon, 2022. április 23.

Idei első sétánkat egy esős nap és éjszaka után tartottuk, így a szokottnál kevesebben jöttek, pedig igen érdekes volt. A tanösvény nagytáblái átalakítás alatt vannak a szerkesztőnél, így Gergely Attila botanikussal nekivágtunk a tanösvénynek. Annak első szakasza már-már nyomasztó, a nagymennyiségű kutya ürüléktől, igen sok zacskósan is ott van a táblák tövébe helyezve. Ki van táblázva, hogy a zacskókat a […]

Dr.Kékesi Olga 1938-2022

Április 17-én életének 84. évében elhunyt dr. Kékesi Olga a helyi környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke. Helyben Kerületi Környezetvédelmi díjas és Bálint Béla díjas, Henye Boroszlán díjas. Kékesi Olga a 70-es, 80-as években körzeti orvosként dolgozott a kerület több körzetében, s már akkor felfigyelt a később környezeti […]

Zöld Jövő Közgyűlés – 2022

Kedves Barátunk,   Idei éves közgyűlésünket, április 29-én pénteken este 18 órától tartjuk a Cziffra Házban, Nagytétényi út 274. – 276. –, határozatképtelenség esetén ugyanazon napirendi pontokkal ismételt közgyűlést tartunk május 4-én 18  órai kezdettel, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Kérjük tagjaink, támogatóink részvételét, javaslatait, aktivitását az eredményesség érdekében. Napirendi javaslat: Elnökségi beszámoló a 2021-es évben végzett munkáról A […]

Rovarszállók Budafok-Tétényben

Az elmúlt hónapokban üléseinken megfogalmazódott a beporzók problémája, támogatásuk igénye, ezért rovarszállók készítését, majd telepítését készítettük elő. Ismert, hogy a beporzók az elmúlt években, évtizedekben erősen visszaszorultak, számuk mintegy 70%-al csökkent, egyre nagyobb problémát jelent a termést hozó növényeink termékenysége. Ennek oka nyilván az urbanizáció, a beépítés, a zöldterületek visszaszorulása, a vegyszerek használata, a túlzott permetezés, szúnyogirtás, és az iparosított […]

Zöld Jövő Hírlevél 2022. március

Kedves Barátunk,   Az elmúlt hetek eseményeiből: A nagytétényi Duna part, a kastélypark alatti Duna rét ügyében a fővárosnál elindult a teljes terület, a nagytétényi Duna part, az ártéri erdők, hullámtéri területek védettségi eljárása. Ennek első egyeztető tárgyalása április 7-én lesz a fővárosnál. A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében folyik a tanösvény indító nagytáblái újra tervezése, az új táblákat a […]

A lakossági fogyasztás hulladékgazdálkodási vonatkozásai Magyarországon Zöld Jövő Programsorozat I. Online beszélgetés Ferenci Attilával, Rekobin Kft. 2022. március 2.

A beszélgetés során Ferenci Attila ügyvezető ismertette a Recobin Kft. történetét, a személyes szemléletalakulásától kezdve az egyetemi Környezettudományi Klub alapító mozzanatain át a vállalkozás jelenlegi állapotáig. Szó esetett a vállalkozás alapvetéseiről, melyek közül az egyik legfontosabb a szelektív hulladékgyűjtés gazdaságossági, költségminimalizálási szempontjai voltak. Az elbeszélésből kiderült, hogy nemcsak az általuk forgalmazott szelektív hulladékgyűjtő rendszerek telepítése ajánl egy piaci szempontból olcsó […]

Zöld Jövő hírlevél 2022. február

Kedves Barátunk, Az elmúlt hetek eseményeiből: A Háros – Hunyadi szigeten folyó élőhely kezelés, DINPI LIFE projekt kapcsán február 5-én önkéntes faültetési napot tartottunk, amikor a projekt felelősével együttműködve őshonos facsemetéket ültettünk a Hunyadi szigeten, az aljnövényzettől megtisztított tisztásokon. Szép számú önkéntessel több száz tölgy, vénic szil, fekete nyár, kőris csemetét ültettünk el a nap folyamán. A nagytétényi Duna part, […]

Helyzetkép a nagytétényi Duna parton – Dunarét

Az elmúlt napokban kósza hírek jöttek, hogy a nagytétényi Duna parton gépek mozognak, gondoltam lemegyek megnézni mi a valós helyzet. Ami rögtön látszott, hogy a rét és az ártéri erdősáv határában egy sávnyi szélességben elkezdték letolni a gyepet, a humuszt, hosszában a rét és a 6-os út töltése mentén egészen a korabeli, de ma is működő sitt feltöltésig, ami a […]

Élőhely kezelési és madártani akciónap a Tétényi-fennsíkon 2022. február 19.

Tizenkettedik ilyen akciónapunkat tartottuk, igen nagy érdeklődés és részvétel mellett, a nap folyamán mintegy 70-80-an voltak jelen, dolgoztak, részt vettek, csodálták a madarakat, és beszélgettek a témáról, természetvédelem, élőhely-kezelés, és ami még ide kívánkozik. Itt voltak a Főpolgármesteri Hivatal illetékesei, fővárosi és helyi önkormányzati képviselők, a kezelési feladatokat ellátó Főkert vezérigazgatója, a természetvédelmi őrszolgálat és a közterület felügyelet munkatársai, szép […]

Önkéntes akciónap a Hunyadi szigeten, 2022. február 5.

A Háros és a Hunyadi szigetet is magába foglaló, 2016-ban induló és 2024. január végéig tartó, „A Duna ártéri élőhelyeinek helyreállítása és kezelése” című, LIFE projekt faültetési önkéntes napját tartottuk a Hunyadi szigeten. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság volt munkatársaként korábban évekig a szigeteken dolgozó Erdélyi Arnold kérésére toboroztunk önkénteseket a faültetési napra. A projekt részeként 2021-ben részleges hulladékmentesítés is […]

Zöld Jövő hírlevél 2022. január

Januári ülésünkön online formában áttekintettük a 2021-es évről készült szöveges és képes beszámolót, valamint az ezévi munkaprogram előzetesét. Az anyagokat elhelyezzük majd a honlapon. Folytattuk a rovarszállók kihelyezésével kapcsolatos előkészítő munkát. Bakos úr közreműködésével elkészült tíz szerkezetkész rovarszálló, a két típusból. Ezeket kell majd kiegészíteni, feltölteni anyagokkal, zsindelyezni, dróthálózni, majd előkészíteni a helyszíni beállításra, szerelésre. Négy iskolának és négy közösségi […]

Zöld Jövő 2021

Zöld Jövő 2021 Az évet nagyrészben a pandémia, a járvány határozta meg, s ennek megfelelően a személyes találkozások, összejövetelek minimális mértékben, leginkább a nyári, kora őszi időszakban valósulhattak meg, ezzel együtt erősödött az online kommunikáció gyakorlata. Már az év elején felmerült a fűtési légszennyezés, a hulladékkal és más anyagokkal való tüzelés kérdése. Ennek kapcsán eljártunk a Herman Ottó Intézetnél és […]