Nemzeti Park túra sorozat, gyalogtúra a Kelet-Bakonyban, 2011. április 9.
Nemzeti Park Túra a Kelet-Bakonyban beszámoló –
Nemzeti Park Túra a Kelet-Bakonyban beszámoló –
A program elején Karancz Évát, az idei Kerületi Környezetvédelmi Díj nyertesét köszöntöttük, aki a Herman Ottó Általános iskolában ért el jelentős eredményeket a környezeti nevelésben, emellett a Zöld Jövő elnökségi tagja, és a nemzeti park túrák aktív szervezője. Ezt követően Dr. Juvancz Zoltán, egyetemi tanár, az Óbudai Egyetemről, tartott előadást a Hormonhatást megzavaró anyagok címmel. A téma aktualitását adja, hogy […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: – Még februárban tartotta az önkormányzat a patak fórumot a Hosszúréti patak mederrendezése ügyében, amit a környezetrendezési terv tervtanácsi tárgyalása követett. Előbbi összefoglalóját csatoljuk. – Folytattuk a fennsíki élőhely kezelési munkákat, március 12.-én akciónapot tartottunk, amikor a hizlalda melletti cserjésedő területeken ritkítottuk a bokrokat, beüzemeltük a fővárosi projekt keretében beszerzett […]
Nemzeti Park Túra a Tihanyi félszigeten, beszámoló –
A Hosszúréti patak mederrendezése komoly helyi, térségi környezeti, társadalmi konfliktusok forrása.
Mind ökológiai, társadalmi, település-szerkezeti , mind közlekedési, mobilitási szempontból rendkívül károsnak tartjuk az ilyen, az agglomerációban, a városhatár közelében épülő monstre lakóparkokat. Szétrombolják a meglévő települési térszerkezetet, intézmény rendszerrel elláthatatlanok, jelentős további ingázó, döntően autós mobilitást gerjesztenek a főváros felé, komoly járulékos környezet terheléssel, miközben ezeket az erőforrásokat a belsővárosi övezetek rehabilitációi igényelnék. Egyesületünk, mely a rendszerváltozás óta foglalkozik a […]
A Tétényi fennsík még megmaradt, értékes, természet-közeli területeit az elmúlt időszakban meg-megújuló beépítési, átsorolási támadások érik, mind az agglomerációs, mind a fővárosi övezetekben. A különböző típusú szereplők, önkormányzatok, szakhatóságok, civilek közötti koordináció, a párbeszéd elősegítésére, egyfajta közös stratégia megalapozására, a Levegő Munkacsoport, és a térségben működő Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület hívta össze a fórumot, melyet élénk részvétel jellemzett, mintegy ötven […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: – Február 3.-án a TIT Stúdióban, a Levegő Munkacsoporttal közösen, sikerrel és élénk részvétellel tartottuk meg a Tétényi fennsík kerekasztalt, munkamegbeszélést mely a veszélyeztetett agglomerációs, és fővárosi, kamaraerdei fennsík területek helyzetét, lehetőségeit járta körül, az érintett önkormányzatok, szakhatóságok, civilek meghívásával. Annak összefoglalóját csatoljuk. – Folytattuk a fennsíki élőhely kezelési munkákat, […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: – Januári eleji összejövetelünkön áttekintettük a 2010-es tevékenységünket, a csatolt prezentáció foglalja össze annak főbb állomásait, elemeit. – Január 8.-án sikerrel tartottuk meg a Magyar Madártani Egyesülettel, a Tétényi-fennsíkon közös élőhely rekonstrukciós akciónapunkat. Ennek összefoglalóját csatoljuk. – A 2010-es őszi időszakban folytatott fennsík élőhely kezelésről összefoglalót készítettünk, és eljuttattuk a […]
Tétényi fennsík akciónap január 8. Magyar Madártani Egyesület – Zöld Jövő, beszámoló –
Kedves Barátunk, A korábban jelzettek szerint folytatjuk programjainkat: – Január 5.-én szerda este 6-tól tartjuk rendes havi összejövetelünket a Klauzálházban – Nagytétényi út 31-33. -, beszámoló az elmúlt időszakról, témák, dokumentumok, aktualitások, ennek keretében levetítjük az éves összefoglaló prezentációnk frissített változatát, melyet december elején a rossz idő miatt csak kevesen láttak. – Megkeresett bennünket a Magyar Madártani Egyesület, akik önkéntes csapatukkal körbejárják […]
Fülöp Sándor és munkatársai immáron hagyományosan év végi találkozót tartottak a környezetvédelmi civil szervezetek képviselőivel az elmúlt év tapasztalatait összegzendő. Eredményes év a három fő területen: – panaszügyek, – jogalkotási kérdések, – pro-aktív tevékenység, tudományos elemzések. A nagy ügyek beérése, koalícióban civilekkel, hatóságokkal: Tubes, Szerencs, Páty, Dunakeszi (láp), BÉM – szag, érdi génbank, viziközmű privatizáció, Red Bull verseny. Kritika, idő […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekről, további programok, események: – Találkoztunk a kerületi iskolák biológia-földrajz munkaközössége tagjaival, és megbeszéltük a kerületi környezet és természetvédelem terén az együttműködés lehetőségeit – versenyek, terep gyakorlatok, iskolai programok. Egy áttekintő anyagot, prezentációt is készítettünk, amit eljuttattunk az iskoláknak. – Bejárást tartottunk a Duna part II. rekultivációs területen, ennek összefoglalóját csatoljuk. – Részt vettünk a […]
A Metallochemia gyár területe és a kapcsolódó nagytétényi kármentesítési munkák, illetve az M6-os autópálya építése során többször, több helyen elmondtuk, hogy a vízgyűjtő területtel problémák lesznek, mivel: A nagytétényi főgyűjtő csatorna utolsó felújítása után évtizedekkel az átadott M0 autópálya csapadékvizeit a nevezett meglévő hálózatra kötötték; Szintén ide csatlakoztatták az elkerülő utak csapadékvizét; A környező településeken, – különösen Diósdon ‑ egyre […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekről, további programok, események: – A Tétényi fennsíkon évadzáró cserje ritkítást tartottunk, az év folyamán sikerült a volt hizlaldai rehabilitációs területtől, a korábban nyitott tisztásunkig eljutni, ill. azokat összenyitni, a Kamaraerdő és a volt gumiraktár térségében. További feladat a felhalmozott nagymennyiségű levágott cserje kezelése. – Novemberi nemzeti park túránk során, a Vértesben tettünk gyalogtúrát. – […]
Nemzeti Park Túra a Vértesben, beszámoló –
A kerekasztal a húszéves, évfordulós sorozat utolsó elemeként a környezetvédelem egyik döntő elemét, a tudatformálást, környezeti nevelést célozta meg. Megjelent és előadást tartott Victor András ny. főiskolai tanár, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület korábbi elnöke, aktív környezeti nevelő, néhány helyi iskola, és az önkormányzat képviselői. Előadásában Victor András a fenntarthatóságból, ill. annak hiányából vezette le a nevelési feladatokat. Utalt a […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekről, további programok, események: – A Tétényi fennsíkon két alkalommal dolgoztunk a meghirdetett szombati akciónapokon, a korábban elkezdett cserje ritkítást folytattuk, a Kamaraerdő menti rehabilitációs övezet és a gumiraktár között, nagy mennyiségű cserjét vágtunk le, vágófejes gépi kaszával és láncfűrésszel. Egyik alkalommal a Corvinus Egyetem tájtervező hallgatói csoportja is csatlakozott bejárásuk során. – További alkalommal […]
Javasoljuk a 2005-ben elkészült Kerületi Környezetvédelmi Program áttekintését, a végrehajtás állása, az azóta eltelt időszak változásai, aktualitásai, az esetleges súlypont váltások szempontjából. Az azon belüli akcióprogramok köréből ma is igen aktuálisnak tartjuk: – A környezettudatosság napirendre tűzését, ezen belül a programban kitűzött környezeti nevelési stratégia elkészítését. Ez igen költséghatékony, un. lágy intézkedés, kevés pénzt, inkább szervezőerőt igényel, és a kerületi […]
Nemzeti Park Túra a Vértesi Natúrparkban, beszámoló –