A Budapest – Székesfehérvár vasútvonal korszerűsítése, bővítése, nagytétényi szakasz.
Összefoglaló
A 30-as vasútvonal bővítése és rekonstrukciója nagytétényi szakasza előkészítése témakörében tartott bejárásról Nagytétény vasútállomás 2012. február 24.
A néhány héttel ezelőtt tartott lakossági fórum felemás eredményt hozott, a megjelent építtetők, és kivitelezők nem voltak kellően felkészülve, és ellentmondásos információk hangzottak el a nagytétényi szakasz kapcsán, kételyek maradtak a jelenlévőkben. Ezért meghívtuk az építtető NIF, a kivitelező DSE konzorcium, és a tervező Fömterv képviselőit egy helyszíni szemlére, akik teljes számban meg is jelentek, Molnár Richárd projektvezető, Zippenfénig Judit, Wernerné Inotay Sára, és Rozsy Gábor, NIF ZRt., Nyiszter Tamás DSE konzorcium, Juhász Zsoltné, Fömterv. Ott volt Firisz Sándor, a Nagytétényi Ember és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület, és jómagam a Zöld Jövő részéről.
Áttekintettük a kiviteli terveket, melyek alapján változó módon bővül az egyvágányú vonal, e szakaszon a jelenlegi vágánytól balra és jobbra tolódva, feljebb a Növény utcánál a város felé, Budafokon pedig a Duna irányában terjeszkedve. Ez azt jelenti, hogy a felépítményi munkák idején szeptember 5-től teljes vágányzár lesz ezen a szakaszon. Az alépítményi kivitelezés márciusban indul, a régészeti feltárások már folynak az érintett bővítési területeken. Nagytétény állomás épülete megszűnik, és a kapcsolódó forgalomirányító épület is, azok helyén lesz az új első vágány. Nagytétényben az utasforgalom megszűnik, és átkerül a Pohár utcai megállóhelyre. Ennek kijárata aluljáróval csak a Pohár utcánál lesz. Firisz Sándor most is vitatta e megállóhely létjogosultságát, mert Nagytétény állomás a környékbeli üzemek, telephelyek dolgozóinak le és felszálló helye. Az építtető a fórumon is és most is a korábbi utasforgalmi mérési adatokkal támasztotta alá a megálló áthelyezését, amit az önkormányzat is kért, tekintettel a majdan épülő Duna Spirit-re is. A Pohár utcánál azonban parkoló nem kerül kiépítésre. Nagytétényben a vágány kialakítás ugyanakkor lehetővé teszi a későbbiekben peronok kiépítését.
Megnéztük a Gyümölcs utcai szűk keresztmetszetet az állomás végénél, ott két ingatlan esetében az új pálya rézsűje a jelenlegi kerítésig húzódik. Itt azonban a tervező szerint az ingatlanok túlterjeszkedtek a telekhatáraikon, és a kerítéseket majd át kell helyezni. Azt is jelezték, hogy a terület szabályozási tervét módosítani kell majd az önkormányzatnak. A vonalszakasz lakóterületeket érintő részein kétoldali zajvédő falak lesznek, de pl. a kastély mögötti szakaszon az Úttörő utca magasságában a távolabb lévő lakóházak miatt nem épül zajvédő fal. Itt alapelv az, hogy a meglévő zajterhelés nem növekedhet a fejlesztést követően.
A Pohár utcai megálló kapcsán megemlítettük, hogy az önkormányzat hosszútávú r endezési terveiben a Bartók Béla út Duna felé való meghosszabbítását, nyitását tervezik, ahova a megálló is kapcsolódhatna majd. A NIF-es ek ugyanakkor azt emelték ki, hogy a Bartók lakótelep a megálló 500 m-es körzetében, rágyaloglási távon belül van. A kivitelező konzorcium Nagytétény állomásnál egy konténer tájékoztató, panasz irodát tart fenn: http://www.dse.hu
Mészáros Péter