Henye Boroszlán Díj 2015
Henye Boroszlán Díj 2015.
Az évfordulós visszatekintés, és mérleg megvonás jegyében alakult az idei Henye Boroszlán Díj is, amit 2013 óta adományozunk olyan, Budafok-Tétényben élő, tevékenykedő magánszemélyeknek, civil szervezeteknek, intézményeknek, akik, amelyek, sokat tesznek a térség környezetvédelméért, környezeti tudatformálásáért, természeti értékei megőrzéséért, a fenntartható jövő eléréséért. Idén szimbolikusan, de tartalmilag is vitathatatlan módon, közösségünk a díjat Kékesi Olga doktornőnek ítélte oda. Kékesi Olga nemcsak ebben a 25 évben, de a megelőzőben is, előbb rózsavölgyi körzeti orvosként, majd a közegészségügyben dolgozva is kutatta, vizsgálta a környezeti terhelések epidemiológiai hatásait, az összefüggéseket a szennyezések és a helyi egészségügyi problémák között, a megelőzés, a kezelés lehetőségeit. Ezzel sem korábban, a korlátozott nyilvánosság idején, sem később nem aratott osztatlan sikert a döntéshozók, a nyilvánosság urai, ill. a közegészségügy szakmai köreiben. Munkája azonban hosszú távon eredményes volt, a két nagy lokális szennyezési góc, Nagytétényben és Kistétényben felszámolásra került, és a többi helyi halmozódásra is sikerült felhívni a figyelmet. Évekig dolgozott, sokszor önkéntesen a Reménysugár habilitációs otthonban, segítve a súlyosan sérültek életét, helyzetük jobbra fordulását, felkarolta az olyan nehezen kezelhető helyzeteket is, mint a Rákóczi úti óvodában jelentkező daganatos megbetegedés halmozódások problémáját.