Élőhely kezelési és madártani akciónap a Tétényi fennsíkon – 2020. február 22.

Tizedik alkalommal tartottuk meg a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködésben akciónapunkat. Ezúttal a felső területekre került a sor a Kamaraerdei út és a Mechanikai Művek, a városhatár között lévő értékes gyeprétet kezeltük, de munkába vesszük majd a fenyőerdő mögötti rét tisztítását is. A megelőző hetekben a Fitoland és a Főkert munkatársai levágták a kijelölt terület cserjéit, de a mozaikos jelleg fenntartására fás, cserjés foltok bőségesen maradtak. A Dülő út belső zónájában volt a bázis és a gyülekező, a honvédségi korszakból örökölt betonút maradványokat is felhasználva, nem messze az itt letelepült méhészettől. A nap folyamán mintegy 60 fő jelent meg, az MME önkéntesi, helyiek, civilek. Itt volt a Polgárőrséghez kapcsolódó helyi önkéntes tűzoltóság több munkatársa új szerkocsijukkal, felszerelésükkel, a Főkert munkatársai, a helyi Környezetvédelmi és közrendvédelmi bizottság elnöke és egy tagja, a Főpolgármesteri Hivatal természetvédelmi tanácsosa, és természetesen a Fitoland kollégái a cserje daráló géppel.
Az indító üdvözlések, a terület értékei, az élőhely kezelés céljai és a mai munka főbb elemei felvázolása után elindult a munka, ami nagyobbrészt a levágott cserjék darálógéphez való hordását jelentette, idővel egyre nagyobb távolságokról, de további vágások is folytak és kéziszerszámokkal is folytattuk a cserjék, fenyők vágását, emellett jelentős hulladék mennyiség is begyűjtésre került a területről. A cserjésedés itt nem intenzívebb a fennsíkon szokásosnál, de a közeli erdősávból kiinduló fenyősödés erőteljes, rengeteg kis és nagyfenyő is kivágásra került. A behordott cserje tömeg hamar legyőzte a darálógépet, ami a jövő héten is itt dolgozik majd. A madárhálók reggeltől aktívak voltak a közelben, és a gyűrűzési bemutató a hagyományok szerint délben zajlott le. A délelőtt folyamán egyébként mintegy 80 kismadár került a hálókba. Az MME kantinja egész nap működött, ahol szendvicsek, meleg tea és kávé mindig rendelkezésre állt.
Köszönjük az önkéntesek és a résztvevő szervezetek közreműködését. A munka kora tavasszal még a fenyőerdőn túli értékes gyepek tisztításával folytatódik, majd az alsó, korábban kezelt területeken a feljövő sarjakat kaszáljuk, később a volt hizlalda gyomkaszálása és a tanösvény menti fenyőmagoncok begyűjtése jön, a tavaszi bejárások, séták közepette.

Gyülekező, tájékoztatás - Korda MarcivalGyülekezés, tájékoztatás Korda Marcival

Folyik a munka
Folyik a munka
Cserje darálás
Cserje darálás
ellátó bázis
ellátó bázis
Timár Géza munkában
Timár Géza munkában
a polgárőrség katasztrófavédelmi egysége is besegített
a polgárőrség katasztrófavédelmi egysége is besegített
cserjehordás
cserjehordás
madarászás közönséggel
madarászás közönséggel

cinege
cinege
cserje depónia, több napi darálás
cserje depónia, több napi darálás