Budatétényi Hírlevél – 2021 tavasz
A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület és a Budatétényi Polgári Kör időszakos információs kiadványa.
Akciónap a Tétényi-fennsíkon 2021. február 20.
A 11. akciónapot tartottuk nagy részvétellel a Tétényi-fennsík felső zónájában, a Kamaraerdei út és a Mechanikai Művek között. A járványhelyzetre tekintettel nem hirdethettük meg nyilvános eseményként, és csak az önkéntes napok törzs résztvevői kaptak meghívást. Így is mintegy negyvenen jöttünk össze. A felső területek már tavaly elkezdett kezelését folytattuk, most a Dülő úttól ill. a méhkaptáraktól befelé eső fenyőerdő sávon túli rét tisztítását végeztük el jelentős mértékben. Ott a fenyő már egyre nagyobb mértékben elfoglalta a gyepet, melyben igen komoly védett botanikai értékek vannak. Ugyanakkor erre az évre nem került meghirdetésre a Fővárosi Környezetvédelmi Alap pályázat, így jelentősen a FŐKERT természetvédelmi részlegére építhettünk, de a Fitoland is vállalta a lehordott anyag darálását.
A korábbi hetekben a FŐKERT munkatársai levágták a fenyőt – természetesen a rét besorolású területeken, az üzemtervezett erdőket nem érintettük -, részben darabolták, mert igen méretes példányok voltak már, és a lehordásuk is komoly kihívást jelentett. Jelentős, több száz méteres távolságot kellett megtenni az önkénteseknek a darabolt fenyővel, az erdő nyiladékán át. A Fitoland darálója az erdőhöz, ill. a nyiladékhoz legközelebbi pontra tudott beállni, így oda deponáltuk az anyagot, és megindult a darálás. Jelentős gyepterületet szabadítottunk fel, és komoly mennyiségű fenyő nyesedék darálék keletkezett, melyet ugyancsak a Fitoland szállított el.
Ezúttal nem volt madárgyűrűzés, de minden résztvevő megkapta a tavaly megjelent könyvünket, Lepkék és Boroszlánok, egyben megemlékeztünk az elhunyt Merkl Ottóról, aki a könyvnek is szerzője és a fennsíknak kiváló ismerője, szakértője volt.
Köszönet a Főkert és a Fitoland közreműködéséért, a Magyar Madártani Egyesület önkénteseinek, és a megjelent számos Zöld jövősnek, tovább a Főpolgármesteri hivatal természetvédelmi előadójának és a Fővárosi Természetvédelmi őrszolgálat munkatársának.
Tavasszal a vegetáció elindulásával sétákat tervezünk a fennsík ezen területeire is.
Dr. Merkl Ottóra emlékezünk (1957-2021)
Február végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Merkl Ottó, a nemzetközileg elismert entomológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa. 1981 óta dolgozott az Állattárban, ez volt első és egyben utolsó munkahelye is. 1985 óta rendezte, fejlesztette vezetőként is a hatalmas, közel 3 millió példányt számláló Bogárgyűjteményt, amelynek sorsát az utolsó pillanatig – már mint az Állatár frissen kinevezett igazgatója – szívügyének tekintette. A múzeumban a számtalan tudományos publikáció írása mellett közreműködött a népszerű kiállítások rendezésében is. A tudományos kutatás mellett – amelynek eredményeként közel 100 tudományra új faj leírása fűződik a nevéhez – Ottó ismeretterjesztő munkássága is kivételes volt: rendszeresen adott riportokat a sajtónak, a rádiónak és a TV-nek. 2019-ben kapta meg a Pro Natura díjat a tudományos életben tanúsított kiemelkedő munkájáért, a magyarországi rovarvilág, különösen a bogárfauna védelmében, népszerűsítésében nyújtott teljesítményéért, az állami természetvédelmet segítő tevékenységéért. Budafok-Tétény természeti kincseinek feltárásába, megőrzésének kidolgozásába nagyon hamar bekapcsolódott. A Tétényi-fennsík egyik kedvenc kutatási terepe volt, pedig gyűjtőutakon bejárta a fél világot. Legutolsó közös munkánk is a fennsíkhoz kapcsolódik, egyik szerzője és szakmai/nyelvi lektora volt a „Lepkék és boroszlánok” című tanulmánykötetnek, amely az elmúlt 20 év kutatásainak és a természetvédelmi kezeléseknek az összefoglalását tartalmazza, és amely könyvnek a címét is ő adta. Mindemellett úttörő munkát végzett a nagytétényi Duna-part zoológiai értékeinek a feltárásában, védettségének előkészítésében is. Gyakran részt vett a meghirdetett „terepi sétáinkon”, a fűhálójával frissen begyűjtött rovarokat azonnal meghatározta és szakszerű, de közérthető jellemzést adott egy-egy rovarfajról. Imponáló volt a hatalmas tudása! Akik ismerték, szerették is, jellegzetes fanyar humora sokszor mosolyt csalt az arcunkra kint a terepen. Szívünkben örökké élni fog, emlékét megőrizzük. Kedves Ottó, szeretettel gondolunk Rád!
(Gergely Attila, 2021. március 23.)
Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve
Elmúlt év júniusában jelentettük meg könyvünket a Tétényi-fennsík értékei és az elmúlt húsz év eredményei áttekintésére. Bevontuk a fennsíkkal az elmúlt húsz évben foglalkozó szakmai kört, kialakítottuk a kiadvány koncepcióját, és beépítettük a kiadását a Fővárosi Környezetvédelmi Alap aktuális éves projektjébe, a Tétényi-fennsík kezeléséhez kapcsolódva. Az érdemi munka az elmúlt év tavaszán folyt, amikor összeállt a kiadvány anyaga. Szerkesztésével Korda Mártont bíztuk meg, aki a legfiatalabb a csapatban, itt nőtt fel a fennsík közelében, és ez motiválta szakmai karrierjét is, ami a Soproni Egyetemre vezetett. A többi szerző is adta magát, Gergely Attila, Kecskés Ferenc botanikusok, Merkl Ottó zoológus, és Bajor Zoltán környezetvédelmi mérnök, az MME elnöke.
A kiadvány végül mintegy 100 oldalban, 750 példányban jelent meg, színvonalas szerkesztői, tördelői munka eredményeként; a tördelés Gór Andrásnak köszönhető a Kitaibel Kiadónál. A könyveket célzottan juttattuk el iskoláknak, könyvtáraknak, a térség önkormányzatainak, civil szervezeteinek, a szakmai körnek. Tartalmában a könyv az elmúlt húsz évet foglalja össze, a növény és állatvilág alakulását, értékeit, és a kezelő, bemutató, ismeretterjesztő munkát.
Korlátozottan elérhetőek még a könyv példányai az érdeklődőknek: zoldjovo@zoldjovo.hu
Mészáros Péter

Lélegzünk, tehát élünk
Orrunkon át lélegezzünk, hogy életben maradjunk!
Miért fontos ez? Mindenki tudja, hogy orrunkban vannak szőrszálak. Azt is sokan tudják, hogy orrunkat nyálkahártya béleli, melynek részei a csillószőrök, a nyálkahártya milliméternél kisebb, ujjszerű kitüremkedései, nyúlványocskái. Ott vannak a nyáktermelő sejtek, melyek nedvesen tartják az orr belsejét, védvén a kiszáradástól a szagló idegsejteket. Ez utóbbiak száma változó. A kutyákban és más állatfajokban sokszorta több van, mint az emberben, s ezek érzékenysége faj- és illatspecifikus.
Ott vannak az orrban a vérerek, a mini izmocskák, amelyek az orrot mozgatják. A vérben a vörösvértestek mellett, melyek az oxigént szállítják, ott vannak különböző fehérvérsejtek, karélyozott magvú szegmentek, kis fehérvérsejt limfociták, nagy fehérvérsejt monociták, és mások. Ott van még az ún. “humorális védekezés” különféle kémiai anyagokkal.
Nos, ezt a csodálatos védekező rendszert nem mindenki használja. Nagyon sokan a szájukon át veszik a levegőt pl. beszéd közben, énekléskor, sportolás közben. Így “letüdőzik” a porszemeket, baktériumokat, vírusokat.
Elszörnyedve hallgatom, ahogy az interjúalanyok – de a bemondók is – kapkodják a levegőt interjú közben, nem beszélve a sportolókról, akik kifulladva a nehéz verseny után, kimerülten, szinte alig élve lihegik ki a szavakat.
Előbb gondoljuk azt, hogy mit akarunk mondani, kerülve a fölösleges szavakat. A riporterek is nyugodtan hagyhatnak pár percet a sportolónak, hogy lélegzethez jusson. A sportteljesítménynél is fontosabb a tiszta levegő a tüdőnkben.
Egymást is és magunkat is hagyjuk tiszta levegőhöz jutni!
Tanuljuk meg újra használni ezt a csodálatos ingyen “orrszűrőnket”: saját orrunkat. Fontos, hogy a maszkon keresztül is orrunkon át lélegezzünk.
Dr. Kékesi Olga, belgyógyász
A Budatétényi Polgári Kör 2021. évi programtervezete
2020 év végén ismét elkészült a Budatétényi Polgári Kör 2021-es programtervezete. Sajnos idén még nem sikerült semmilyen közösségi rendezvényt megvalósítani, reményeink szerint az elképzelés nem csak papír alapon jön létre. Olvassák szeretettel!
Rendezvényeink továbbra is ingyenesek és nyitottak minden érdeklődő számára!
Január:
Újévi köszöntő és ünnepélyes közgyűlés.
Program: elnökségi beszámoló, a beszámoló elfogadása, újévi köszöntő, tagdíjak befizetése, tagkönyvek érvényesítése, kötetlen beszélgetés, fogadás.
Doni megemlékezés: január 9. szombat
Este½ 7 órakor mise, utána megemlékezés a templom bal oldalán található emlékhelynél. Szent István Király Plébániatemplom: Budatétény, Bajcsy Zsilinszky u.20.
Szentmisét Udvarnoky László plébános úr, a megemlékezést Tisza István a BPK, és az egyházközség oszlopos tagja tartja.
Február:
Megemlékezés a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából.
Március:
Megemlékezés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepén.
Koszorúzások: Klauzál Gábor szobornál és a Tétényi Honvéd Emlékműnél.
Kecskeméti Rita énekes és Hegedűs Katalin zongoraművész koncertje a Szent Imre Otthonban.
Április:
Budatétényi orgonaest a Szent István Király Plébániatemplomban.
Április 26. a Föld napja környezetvédelmi előadás és program. Meghívott előadó: Fodor Eszter egyetemi hallgató
Május:
Sváb tárgyi emlékek a kerületből. A tavaszi művészeti fesztivál keretében kiállítás a Klauzál Gábor Művelődési Központtal közös szervezésben. A tárgyakat a Budatétényi Polgári Kör tagsága gyűjti össze, a Klauzál Ház a kiállítás infrastruktúráját biztosítja
Hősök Vasárnapja: május 30. vasárnap, de ½ 9 óra. 32. alkalommal a Szent István Király Plébániatemplom: Budatétény, Bajcsy Zsilinszky u. 20. alatt.
Megemlékezés és koszorúzás a háborús emléktábláknál.
Június:
Rózsaünnep
Rózsa témakörben rajzversenyt szervezünk a kerületi iskolák részére. A rajzokból kiállítást rendezünk, majd díjátadó ünnepség keretében köszöntjük a díjazottakat. Közös szervezés a NAIK GYIK intézménnyel, valamint a Hermann Ottó Intézettel.
Látogatás a Rózsakerti Nyílt Napon.
Felelős: Tóth Melinda
Megemlékezés a Budapestről kitelepítettek emlékművénél, koszorúzás.
Szeptember:
XIX. Szent Mihály Napok rendezvényei:
Hagyományos helytörténeti és közösségformáló, kulturális és sportrendezvény közel 10 napon keresztül.
Nyitókoncert a Vojnovich-Huszár Villában.
„Szent Mihály Kupa” labdarugó mérkőzés általános iskolások részére a Pokorny József Sporttelepen.
Szent Mihály-napi vásár a Herman Ottó Általános Iskolában.
2020 tavaszán képzőművészeti pályázatot írunk ki egy adott aktuális művészeti témában kerületi képzőművészek részre, a pályaművekből szeptemberben a Radóczy Mária Galériában díjátadó ünnepség és kiállítás lesz.
Záróesemény: egész napos hagyományőrző, közösségi zenés sváb főzőverseny a Szent Mihály Kápolnánál, majd búcsúmise a kápolnában.
December:
Adventi hangverseny a Vojnovich-Huszár Villában.
Egyéb programok:
Honlapfejlesztés: Naprakész információk az elmúlt húsz év eseményeinek feltöltése.
Facebook: Budatétényi Polgári Kör aktualizálása.
Budatéténnyel kapcsolatos tervek: Budatétény helytörténetileg fontos épületeinek, területének rendezésével kapcsolatos tevékenység, együttműködve Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatával, a Klauzál Házzal és az ebben érdekelt civil szervezetekkel és intézményekkel. Értékeink: Szabadkőműves pincekápolna, Kapu utcai patika berendezése, mélyudvarok.
Az Egyesületi élettel kapcsolatos egyéb programok:
Havi rendszerességgel: vezetőségi megbeszélések, társasági összejövetelek, Budatétényi dokumentáció gyűjtése, digitalizálása, gazdasági tevékenységgel kapcsolatos ügyvitel lebonyolítása. Közgyűlések lebonyolítása.
Tóth Melinda
Budatétényi Polgári Kör
elnök
Javasoljuk, hogy támogassák a közösségi költségvetés kistétényi vonatkozású projekt javaslatait:
https://kozossegrekapcsolva22.hu/?fbclid=IwAR3xPKSDC2P8_2pkD0vm2dQ8FWmosTTuhiPMcYdnvTK3b4z_o6KsqNQeeeU
II. Világháborús Emléktábla elhelyezése a Szent István Király templom homlokzatán
A Budatétényi Polgári Kör a Budatétényi Egyházközséggel összefogva, új második világháborús emléktábla állítását tervezi a Budatétényi Szent István király plébániatemplom főhomlokzatán, az első világháborús hősi halottak emléktáblájához hasonló méltó megjelenítéssel.
Az emléktábla elkészítése a végéhez közeledik.
Ezúton kérjük, hogy amennyiben ügyünket fontosnak tartja, esetleg személyes kötődése is van az elesett hősök valamelyikéhez, szíves támogatásával segítse a tábla végleges befejezését!
A tábla avatását ez év májusában tervezzük.
Támogatóink nevét teljes kommunikációs arculatunkban feltüntetjük!
Köszönettel:
Tóth Melinda
Budatétényi Polgári Kör
elnök
www.kistetenyitarsaskor.hu
facebook: budatetenyipolgari.kor
Budatétényi Polgári Kör Közhasznú Egyesület 1223 Budapest, Sárgabarack u. 12.
Az emléktábla befejezéséhez adományokat az alábbi számlaszámra fogadunk:
OTP 11722003-20030607 Közleménybe kérjük feltüntetni, hogy II. VH Emléktábla

Darvas Kata cikke a beporzókról és a rovarszállókról: A rovarszállókról
Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támogatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tanösvény bemutatásával, kerekasztalok, bejárások, környezeti nevelési akciók szervezésével, járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1 %-ával.
Adószámunk: 19657552-1-43
Támogatását előre is köszönjük
Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület
Összejöveteleinket a Cziffra György Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától, a pandémia alatt online üléseket tartunk, melyekre bejelentkezhetnek.
www.zoldjovo.hu, zoldjovo@zoldjovo.hu
Kérjük, támogassa idén is adója 1%-ával a Budatétényi Polgári Kör tevékenységét!
Adószám: 18233573 -1- 43
Készült a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával.
Felelős Kiadó Mészáros Péter és Tóth Melinda
zoldjovo@zoldjovo.hu, polgarikor.budateteny@gmail.com www.zoldjovo.hu www.kistetenyitarsaskor.hu