Pék utcai homokbánya, helyzetkép 2020. szeptemberében

Az egykori homokbánya Rózsavölgy talán utolsó természetközeli területe. A kilencvenes, kétezres években alkalmanként foglalkoztunk vele, akkor az a cél fogalmazódott meg, amit az önkormányzat is deklarált, hogy helyi közpark, esetleg helyi védettségű terület legyen itt. Körbeépülése már korábban megtörtént. 2006-07-ben a fenti zónában egy hatlakásos társasház épült, ami a Jegenye utca felől közelíthető meg, ott parkolók is vannak telken belül […]

Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve – könyvbemutató

A júniusban megjelent könyvünk bemutatóját tartottuk a Cziffra Házban, a helyzethez képest nagy részvétellel, a nagyteremben szétszéledve, és arcmaszkban. Bevezetőmben utaltam az 1998-99-es, a fennsík védelmét szorgalmazó akciósorozatra, melynek fontos eleme volt a Budatétényi Polgári Kör akkori kisprojektje (Phare Demokrácia) melynek keretében kiadtuk akkor a Tétényi-fennsík című áttekintő brosúrát. Az hozott végső lökést a védelmi folyamatban, s bekerült a Tétényi-fennsík […]

Zöld Jövő hírlevél 2020. augusztus

Bp. 2020. augusztus 24. Kedves Barátunk, Folytatjuk munkánkat az aktuális körülmények között. Beszámoló az elmúlt időszakról: Sikerrel terjesztettük, elsősorban célzottan, a június elején megjelent kiadványunkat, – a Lepkék és Boroszlánok, a Tétényi–fennsík védelmének húsz éve címmel –. Köszönjük az önrészhez beérkezett hozzájárulásokat, támogatásokat, ezekkel nagyrészben már sikerült az önrészt lefedni. Kiadványunk bemutatóját is megtartjuk, őszi első ülésünkön, szeptember 2-án szerda […]

Nyári hírlevél

Kedves Barátunk, Nyári hírlevél A június elején megjelent a Tétényi-fennsík védettsége húsz évét, annak eredményeit összefoglaló kiadványunkat, – Lepkék és Boroszlánok, a Tétényi–fennsík védelmének húsz éve – eredményesen terjesztettük az elmúlt hetekben. Mintegy 350 példány ment ki az előre megtervezett körnek, önkormányzatok, intézmények, iskolák, civil szervezetek, könyvtárak, szakmai érdeklődők, támogatók. Ezúton is köszönjük tagjaink, segítőink közreműködését a terjesztésben. Aki még […]

Nyári séta a Tétényi-fennsíkon

Idei első sétánkat tartottuk a fennsíkon, az ismert korlátozások miatt erre eddig nem volt lehetőség. Ennek megfelelően nagy volt az érdeklődés. Itt volt Gergely Attila botanikusunk mellett Merkl Ottó rovarász szakértő, a Természettudományi Múzeumból, aki a minap megjelent könyvünk egyik szerzője és lektora is volt, és Petrányi Gergő lepkész, valamint sokan mások. A több hónapos szárazság után jól jöttek az […]

Zöld Jövő hírlevél 2020. június

Bp. 2020. június 3. Kedves Barátunk, Harmadik karantén hírlevél Örömmel tájékoztatom, hogy megjelent a Tétényi-fennsík védettsége húsz évét, annak eredményeit összefoglaló kiadványunk, a Lepkék és Boroszlánok, a Tétényi–fennsík védelmének húsz éve. Digitálisan elérhető már honlapunkon: https://www.zoldjovo.hu/aktualis/lepkek-es-boroszlanok-a-tetenyi-fennsik-vedelmenek-husz-eve/ A kiadványt igyekszünk eljuttatni az érintettekhez, érdekeltekhez. Az önrészhez továbbra is kérjük hozzájárulásaikat, támogatásukat, kisebb vagy nagyobb adományokkal, megköszönve az eddigi támogatásokat. A fennsík […]

Lepkék és Boroszlánok – a Tétényi-fennsík védelmének húsz éve

A Tétényi-fennsík fővárosi területe helyi természeti védettsége húszéves évfordulóját tavaly ünnepelhettük. Akkor felmerült az a javaslat, hogy az 1998-as Tétényi-fennsík című kiadványt követően, mely a védettséget volt hivatott támogatni, sikerrel, ismét egy áttekintő könyvet adjunk ki, a védettség húsz éve eredményeit összefoglalva. E kiadványunk az elmúlt év folyamán sikeresen összeállt, a területtel foglalkozó szakértők munkájának köszönhetően, Lepkék és Boroszlánok – […]

Zöld Jövő hírlevél 2020 május

Kedves Barátunk, Második karantén hírlevél Végső szakaszában van a Tétényi fennsík védettsége húsz évét, annak eredményeit összefoglaló kiadvány szerkesztése. Lepkék és boroszlánok, a Tétényi–fennsík védelmének húsz éve, lesz a címe. Május folyamán igyekszünk megjelentetni, bár a jelen helyzetben a fizikai hozzájutás korlátos lesz, de majd dolgozunk azon, hogy eljusson az érintettekhez, érdekeltekhez. Az önrészhez továbbra is kérjük hozzájárulásaikat, támogatásukat, kisebb […]

Karantén séta a Tétényi-fennsíkon

Az idei tavaszon a helyzet miatt nem tudunk bejárást, sétát tartani a Tétényi fennsíkon. így Gergely Attila botanikusunk révén egy virtuális séta, sok képpel. A viszonylag enyhe tél után már március első napjaiban megindult a vegetáció a Tétényi-fennsíkon. A kökörcsinek már el is virágzottak, mostanra csak a tollas aszmagcsokrok lengedeznek a szélben. Az áprilisi fagyok kissé visszavetették a növények virágzását, […]

Henye Boroszlán Díj 2020

A 2013-ban alapított díjat azoknak szántuk, akik akár magánszemélyként, civil szervezet, vagy intézmény formájában sokat tettek Budafok-Tétény környezet és természetvédelméért. Civil díjként természetesen meghatározóak a civil társadalom szempontjai, a részvétel, a tudatosítás erősítése, a civil kurázsi értékelése, példaként állítása. A díjat minden évben a Föld napján, április 22-én adjuk át. Ebben az évben Korda Márton természetvédelmi és erdőmérnök kapta a […]

Zöld Jövő hírlevél 2020 március

Kedves Barátunk, Első karantén hírlevél A rendkívüli helyzetben is folytatjuk munkánkat. Jelenleg több olyan ügy, projekt van egyesületünk körében, melyek online módon kezelhetőek, így nagy fennakadást nem jelent egyelőre a korlátozás. Nagyrészt összeálltak a Tétényi fennsík védettsége 20 évét, annak eredményeit összefoglaló kiadvány anyagai. Remény van arra, hogy az eredeti terveink szerint, tavasszal megjelenik. Nyilván a nyomtatott változat később kerülhet […]

Zöld Jövő hírlevél 2020 február

Kedves Barátunk, Élőhely kezelési és madártani akciónap a Tétényi fennsíkon – 2020. február 22. Tizedik alkalommal tartottuk meg a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködésben akciónapunkat. Ezúttal a felső területekre került a sor a Kamaraerdei út és a Mechanikai Művek, a városhatár között lévő értékes gyeprétet kezeltük, de munkába vesszük majd a fenyőerdő mögötti rét tisztítását is. A megelőző hetekben a Fitoland […]

Élőhely kezelési és madártani akciónap a Tétényi fennsíkon – 2020. február 22.

Tizedik alkalommal tartottuk meg a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködésben akciónapunkat. Ezúttal a felső területekre került a sor a Kamaraerdei út és a Mechanikai Művek, a városhatár között lévő értékes gyeprétet kezeltük, de munkába vesszük majd a fenyőerdő mögötti rét tisztítását is. A megelőző hetekben a Fitoland és a Főkert munkatársai levágták a kijelölt terület cserjéit, de a mozaikos jelleg fenntartására […]

Zöld Jövő hírlevél 2020 január

Kedves Barátunk, Januári ülésünkön írásban és képekben is beszámoltunk a 2019-ben elvégzett munkáról, eseményekről, eredményekről. Megbeszéltük a 2020-as munkaprogramot. Ezeket csatolom, a munkatervhez még további javaslatokat várunk. Az ülésen ezúttal is részt vett az önkormányzati bizottság – környezetvédelmi és rendvédelmi – két tagja, valamint a Tízmillió Fa mozgalom helyi csoportja képviselői. A fásítással kapcsolatos terveket, helyzetet, lehetőségeket tekintettük át, s […]

Zöld Jövő Hírlevél 2019 december

Kedves Barátunk, Novemberi ülésünkön részt vett az önkormányzati bizottság – környezetvédelmi és rendvédelmi – öt tagja, Kovács István elnök, Zugmann Péter környezetvédelmi tanácsnok, Kerekes Gábor, valamint Párkányi Ferenc és Bodrog Zoltán tagok. A Zöld Jövő elnöksége teljes számban jelen volt, és számos tag, érdeklődő jelent meg. Előzetesen néhány fontos kerületi környezetvédelmi témát tartalmazó tematikus javaslatot juttattunk el a résztvevőknek, melyek […]

Zöld Jövő Hírlevél 2019 november

Kedves Barátunk, Novemberi ülésünkön folytattuk a visszaemlékezést, a tapasztalatok megvonását, egyebek mellett a nagytétényi rehabilitáció ügyében, körünkben volt a korabeli résztvevőkből Reiniger Róbert a korábbi Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezetője, később a Deloitte and Touch szakértője, aki igen sokat foglalkozott a rehabilitációs tervekkel. Vele a rehabilitációról, majd a környezetvédelem mai helyzetéről, tendenciáiról beszélgettünk. További aktualitások: Együttműködési megállapodásunk a Tízmillió Fa Mozgalom helyi, […]

Zöld Jövő hírlevél 2019. október

Kedves Barátunk, Októberi összejövetelünket visszatekintésre és a tapasztalatok megvonására szántuk. A nagytétényi rehabilitáció, a Metallochemia ügye kezelése nagyjából harminc éve kezdődött, legalábbis annyiban, hogy elindultak az intenzív konzultációk, anyaggyűjtések egyesületünk, ill. annak elődje keretében. Ezt követte egy hosszú, küzdelmes időszak, a tervezés, a lobbi munka, a nyilvánosság, a helyiek érdekei, a térség rehabilitációja jegyében. Ez vezetett eredményre nagyjából 2004-08 időszakában. […]

A nagytétényi rehabilitáció 30 éve

A nagytétényi rehabilitáció 30 évét felidéző sétát és ülést tartottunk október 2-án a korabeli és későbbi résztvevők jelenlétével. A Metallochemia, a nehézfémeket is feldolgozó üzem a múlt század eleje óta működött a területen, súlyos szennyezést okozva a térségben. A rehabilitáció szükségessége 1989-ben vált nyilvánvalóvá, amikor a rendszerváltozás kapcsán lehetőség nyílt a szerveződésre, a nyilvánosságra, s erre az időszakra tesszük a […]