Közhasznúsági jelentés és mérleg, 2010.
Közhasznúsági jelentés 2010 – Mérleg 2010
A nagytétényi zsidó temető évtizedek óta gazdátlan, alkalmilag helyi és más önkéntesek, mint a Rabbiképző, vagy egy-egy hitközség részvételével történik karbantartás, elsősorban a cserjésedés visszaszorítása. A tavasz folyamán a helyi civilek, városvédők vetették fel az áldatlan állapotokat, nemcsak a cserjésedést, hanem a szemét behordást, végül Sebes Gábor önkormányzati képviselő kezdeményezte az akciónapot, melyhez a helyi civilek, lakók mellett csatlakozott az EMIH – Egyesült Magyar Izraelita Hitközség – csoportja, rabbival, családokkal, fiatalokkal.
Május 28.-án és június 4.-én elvégeztük a tanösvény állomások festését, bónuszként a védett terület oszlopot és táblát is lefestettük. Folytatjuk még a sérült fóliák cseréjével a következő hetekben. Tanösvény kezelés, május 28. beszámoló –
Nemzeti Park Túra a Hortobágyi Nemzeti Parkban, beszámoló
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: Május 7.-én eredményes Duna parti bejárást tartottunk az Urbitális Majális keretében a Hárosi öböl térségében, az összefoglalót csatoljuk. Megjelent Budatétényi, majd Nagytétényi Hírlevelünk, fennsíki, Duna part II.-es beszámolókkal, más helyi aktualitásokkal. Nemzeti park túráink képes összefoglalóit elkészítettük és feltettük a honlapunkra. Megtartottuk első madárbarát sétánkat a […]
Herman Ottó, illetve Chernel István ornitológus javaslatára és támogatásával rendezik meg hazánkban 1902 óta a Madarak és fák napját, minden évben május 10-én. Elődeink munkájának is tisztelegve tartottuk rendhagyó sétánkat a fennsíkon.
A Program készítésekor, megalapozásakor javasoljuk figyelembe venni az elkövetkező időszak főbb várható változásait, az önkormányzatiság, a közigazgatási rendszer, a finanszírozási formák, csatornák alakulása tekintetében egyaránt. E mellett pedig a globális folyamatok helyi és regionális vonzatai várható megjelenését, a hangsúly váltást egy-egy területen, gondolunk itt a klíma helyzetre, a vízvédelem, a biológiai sokféleség kihívásaira, súlyosbodására, és leginkább az energetikai krízis helyzet […]
A Fővárosi Urbitális Majális 2011. programsorozat keretében ismét birtokba vesszük városunkat, az idei jelszó: Európai BUDAPEST! Célunk: a Hárosi Öböl, a tétényi Duna-part rejtett kincseinek, szépségeinek bemutatása, és a figyelemfelhívás a kerület egyéb turisztikai lehetőségeire, programjaira. Központi helyszín az M0 déli oldalán, a Dunapart u. folytatásában található lovarda (Tétényi Dunapart Lovasklub) és a törökdúlás utáni betelepítésének az idén 300. évfordulóját […]
Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: Folytattuk a Tétényi fennsíkon a kezelési munkát, előbb bejártuk a fennsík tanösvényt, és javítottuk annak tábláit. Majd előrehozott Föld napi akciónapot tartottunk, amikor egy nagylétszámú családi önkéntes csapattal kiegészülve lekaszáltuk a hizlaldai gyomos terület nagy részét. Még március végén az Ipartestület székházában Turai István törökbálinti polgármester társaságában, nagy érdeklődés mellett […]
A kerületi civil szervezetek immár hagyományos összejövetelének ezúttal előzetes megállapodás alapján az Ipartestület adott helyet, a korábban valamennyi alkalmat rendező és befogadó Baráti Köröket követően. A még január végén tartott egyeztetésen, melyen egyébként 19 szervezet képviselői vettek részt, megfogalmaztuk a program fő irányait, civil szervezetek bemutatkozási lehetősége, előadások külső előadók meghívásával, az önkéntesség európai éve, a civil szervezetek lehetőségei tárgykörében, […]
Nemzeti Park Túra a Kelet-Bakonyban beszámoló –
A program elején Karancz Évát, az idei Kerületi Környezetvédelmi Díj nyertesét köszöntöttük, aki a Herman Ottó Általános iskolában ért el jelentős eredményeket a környezeti nevelésben, emellett a Zöld Jövő elnökségi tagja, és a nemzeti park túrák aktív szervezője. Ezt követően Dr. Juvancz Zoltán, egyetemi tanár, az Óbudai Egyetemről, tartott előadást a Hormonhatást megzavaró anyagok címmel. A téma aktualitását adja, hogy […]
Kedves Barátunk, Összefoglaló az elmúlt hetekben történtekről, további programok, események: – Még februárban tartotta az önkormányzat a patak fórumot a Hosszúréti patak mederrendezése ügyében, amit a környezetrendezési terv tervtanácsi tárgyalása követett. Előbbi összefoglalóját csatoljuk. – Folytattuk a fennsíki élőhely kezelési munkákat, március 12.-én akciónapot tartottunk, amikor a hizlalda melletti cserjésedő területeken ritkítottuk a bokrokat, beüzemeltük a fővárosi projekt keretében beszerzett […]
Nemzeti Park Túra a Tihanyi félszigeten, beszámoló –
A Hosszúréti patak mederrendezése komoly helyi, térségi környezeti, társadalmi konfliktusok forrása.
Mind ökológiai, társadalmi, település-szerkezeti , mind közlekedési, mobilitási szempontból rendkívül károsnak tartjuk az ilyen, az agglomerációban, a városhatár közelében épülő monstre lakóparkokat. Szétrombolják a meglévő települési térszerkezetet, intézmény rendszerrel elláthatatlanok, jelentős további ingázó, döntően autós mobilitást gerjesztenek a főváros felé, komoly járulékos környezet terheléssel, miközben ezeket az erőforrásokat a belsővárosi övezetek rehabilitációi igényelnék. Egyesületünk, mely a rendszerváltozás óta foglalkozik a […]
A Tétényi fennsík még megmaradt, értékes, természet-közeli területeit az elmúlt időszakban meg-megújuló beépítési, átsorolási támadások érik, mind az agglomerációs, mind a fővárosi övezetekben. A különböző típusú szereplők, önkormányzatok, szakhatóságok, civilek közötti koordináció, a párbeszéd elősegítésére, egyfajta közös stratégia megalapozására, a Levegő Munkacsoport, és a térségben működő Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület hívta össze a fórumot, melyet élénk részvétel jellemzett, mintegy ötven […]