Zöld Jövő Hírlevél 2021. szeptember
Kedves Barátunk,
A Tétényi-fennsík kezelési szezon indítása kapcsán egy bejárást tartottunk az ott végzendő munkák egyeztetésére, a szakértőink bevonásával. A felső területen, ahol idei akciónapunk is volt, szépen alakult a gyep a kivágott fenyős részen, ezt a munkát folytatjuk majd az idei szezonban. A Fővárosi Környezetvédelmi Alapnál ennek megfelelő pályázatot nyújtottunk be, már csak azért is, mert ott lényegesen csökkent a rendelkezésre álló keret. Azonban a Főkert-nek jelentősebb forrásai lesznek az élőhely kezelésre, így ők végzik majd el a nagyobb cserje és fenyő vágásokat, míg mi az un korábbi „lágy” feladatokat látjuk el, téli akciónap, lósóska kaszálás, fenyő magonc kihúzás, bejárások tartása, + tervezzük a három tanösvény indító nagytábla frissítését, miután már tartalmilag elavultak.
Ismét napirendben van a Fővárosnál a LIFE projekt előkészítése, melynek a Tétényi-fennsík is része lesz, így az őshonos növényzet előtérbe helyezése, védelme, a legeltetés visszaállítása, melyek jelentős forrás igénnyel bírnak.
Továbbra is tervezzük egy újabb anyag, kiadvány készítését, a kerület ill. térség nem védett értékei számba vételével, Tétényi-fennsík, Duna part, és más bel és külterületi természetközeli területek, állapot felmérés, botanika, állattan, geológia, földrajz, tájtörténet stb. Ez hosszabb időigényű, legalább egy teljes vegetációs ciklus és a feldolgozás, publikálás. Ennek támogatási lehetőségeit is keressük, jelenleg.
A kerületi részvételi költségvetés keretében Kecskés Feriék nyertek támogatást a fennsík Csúcs utcai térsége megtisztítására, ennek a projektnek a keretében október 16-án szombaton lesz akciónap, találkozó reggel 8-kor a Bartók Béla út 218. előtt, a vastelepnél, eszközök, védőkesztyű lesz a résztvevőknek.
Következő összejövetelünket október 6-án este 6-kor tartjuk a Cziffra Házban, áttekintjük az aktualitásokat, terveket, javaslataikat várjuk. Várhatóan hozzuk a DINPI őszi hírlevelét, de itt is láthatják: https://www.dunaipoly.hu/hu/tudastar/kiadvanyok/cincer-fuzetek
üdvözlettel,
Mészáros Péter