Zöld Jövő Hírlevél 2015 február

Kedves Barátunk,

Az elmúlt időszakban történtekről, a további tervekről, eseményekről:

 A Tétényi fennsík élőhely kezelési projektünket, mely fővárosi környezetvédelmi alap támogatással valósul meg, február 7.-én az immár hagyományos madártani és élőhely kezelési akciónappal indítottuk el, a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve. Nagy részvétel jellemezte a napot, bő ötvenen jelentek meg, és hordták az előzetesen levágott, nagymennyiségű cserjét, de a vágási munka is folytatódott. A képes összefoglalót csatolom. A tavaszias és szárazabb idő beálltával folytatjuk a munkát, arról majd jelzéseket adunk.
 Következő összejövetelünket, március 4-én szerda este 6-tól a Cziffra Házban tartjuk Nagytétényi út 274. – 276. – a 33, 133e busszal a Petőfi Sándor utcáig, majd kissé előre sétálva. Ezúttal, 25 éves évfordulós programjainkat megkezdve természetvédelmi kerekasztalt tartunk. Meghívtuk azokat, akik az elmúlt időszakban szerepet játszottak a helyi természetvédelemben, és arról beszélgetünk velük, hogy hogyan látják a helyi természeti értékek védelmét, bemutatását, az értékek megmentését, feltárását, és milyen feladatok állnak előttünk. Itt lesz Kecskés Ferenc biológus, aki a 90-es években, és a 2000-es évek első felében vett részt intenzíven a helyi értékek feltárásában, vizsgálatában, Gergely Attila biológus, aki a teljes időszakban részt vett, és vesz a munkában, a mai élőhelykezelési projektekben, a tudatformálásban. Meghívtuk Merkl Ottó rovartani szakértőt, aki az értékes rovar fauna, az ízeltlábúak, lepkék, és a helyi állatvilág más fontos helyi értékei vizsgálatában vett, vesz részt. Itt lesz Bajor Zoltán a Magyar Madártani Egyesület elnöke, akivel különböző minőségeiben működtünk együtt az elmúlt időszakban, Takács Noémi a Főpolgármesteri Hivatal természetvédelmi előadója, és Lóránt Miklós, az egykori Háros szigeti madarász suli egyik növendéke. Előadásokat nem tervezünk, kisebb anyagok, képsorok kerülnek majd bemutatásra, és megvonjuk ennek a 25 évnek a természetvédelmi mérlegét a térség szintjén.
 Ezeket a programokat folytatjuk, áprilisban várhatóan vendégünk lesz Keresztes K.Sándor korabeli környezetvédelmi miniszter, Illés Zoltán államtitkár, májusban, környezet-egészségügyi tematika keretében Szolnoki István korábbi tiszti főorvosunk és más helyi szereplők.
 Számítunk részvételükre és javaslataikra, hozzájárulásukra.

Üdvözlettel,

Mészáros Péter

Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támogatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tanösvény karbantartásával, bemutatásával, fórumok, kerekasztalok, bejárások, környezeti nevelési akciók szervezésével, valamint a nagytétényi Duna part természeti értékei bemutatásával járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1 %-ával.

Adószámunk: 19657552-1-43

Támogatását előre is köszönjük

Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület

Összejöveteleinket a Cziffra György Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától.
www.zoldjovo.hu, zoldjovo@zoldjovo.hu