Zöld Jövő Hírlevél, 2012.november
Kedves Barátunk,
Aktualitások, események, fejlemények, visszatekintések:
Áttekintés az elmúlt időszakban történtekről, további tervek, események:
Folytattuk nemzeti Park túráinkat, szeptemberben a Pilisben, majd októberben a Börzsönyben járt kisebb, nagyobb csapatunk, változó időjárási körülmények között, Róka Jóska vezetésével.
Október eleji ülésünkön sikerrel és számos érdeklődővel tartottuk meg a Mi van a levegőben, című estünket, Záray Gyula egyetemi tanár előadása mellett. Ennek összefoglalója már olvasható honlapunkon, de elektronikusan csatoljuk.
Bejárást tartottunk a budafoki Duna part állapota áttekintésére, annak összefoglalója is elérhető már.
Szeptember végi madarász bejárásunk is sikeres volt, különösen a korai időponthoz képest, ezt a műfajt Palla Balázzsal tavasszal folytatjuk.
Számos érdeklődővel tartottuk meg, a nagytétényi hulladékudvart áttekintő bejárásunkat, majd annak nyomán az FKF Központban számos vezetővel egyeztettünk a telep esetleges bővítése terveiről, gyűjtő központ, tudatformáló központ jelleggel.
A Kamaraerdei úti rekonstrukció elkészültét követően áttekintettük a helyzetet, és a védett fennsíki területekre való padkás bejárhatóság veszélyeire figyelmeztettük a Főváros Városüzemeltetési Főosztályát, javasolva ezen pontok felsáncolását.
Bejárást tartottunk a helyiekkel és a tulajdonosok képviselőivel a Hűség utcai lakóövezeti beépítési területen, ennek összefoglalóját is csatoljuk.
Nagy érdeklődés közepette bejárást tartottunk a 30-as, székesfehérvári vonal kerületi szakasza rekonstrukciós munkái áttekintésére, a helyiek, a NIF, a kivitelező konzorcium és az önkormányzat képviselői részvételével. Ennek összefoglalója is elérhető honlapunkon.
Az anyagi források szűkülését jelzi, hogy a tavalyi után az idei NCA / NEA működési pályázaton sem nyertünk már támogatást, ami arra utal, hogy át kell álljunk egy másfajta működési módra. Az SZJA 1%-os értesítést már megkaptuk, ennek összege is évről évre mérséklődik.
Ami nem működési, hanem projekt jellegű, a Fővárossal való együttműködés a Tétényik fennsík kezelésében jövőre is várhatóan folytatódik, legalább a Fővárosi Környezetvédelmi Alap keretei között. Helyben pedig pályázatot adtunk be a nagytétényi mini projekt pályázat kapcsán, a nagytétényi belvárosi rekonstrukcióhoz kapcsolódó, nagytétényi Duna part értékei bemutatása, tudatosítása, védelme témájában.
Következő havi összejövetelünkön, november 7.-én szerda este 6-tól, a Klauzáházban, Nagytétényi út 31.-33. tartjuk, szeretnénk a Kerületi Környezetvédelmi Programot, annak helyzetét, az elmúlt két év folyamatait megbeszélni, áttekinteni, ehhez meghívtuk a helyi Környezetvédelmi Bizottság tagjait, reméljük lesz, aki el tudja fogadnia a meghívást, de ettől függetlenül áttekintjük majd a jelzett anyagot.
A Tétényi fennsíkon folytatjuk akciónapjainkat, október 27.-én szombaton az eső miatt nem sikerült a program, ezt november 10.-én szombaton folytatjuk, (szintén munkanap) találkozunk reggel 9-kor a Fitoland műhely zónájánál, felvesszük szerszámainkat, kipróbáljuk az új daráló gépet, és a Kamaraerdő mentén a tavasszal elkezdett cserje mentesítést folytatjuk, ill. a felhalmozott cserjét aprítjuk, ha elegendően vagyunk, a tavasszal trágya mentesített területen is kaszálunk és magot vetünk.
Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra.
Részvételükre számítunk.
Üdvözlettel,
Mészáros Péter