Zöld Jövő Hírlevél, 2012. április

Kedves Barátunk,

Aktualitások, események, fejlemények, visszatekintések:

 Március végén sikeresen megtartottuk a Tétényi fennsík tanösvényén, bejárásunkat, egyben tanösvény karbantartást is végeztünk. Ennek összefoglalóját csatoljuk. Április 21.-én Föld napi akciónapot tartottunk a Tétényi fennsíkon. Egy nagyszámú iskolás csoport csatlakozott, a Domokos Péter Pál Iskolából, akikkel a tanösvényt jártuk be, és egy 30 fős egyetemista önkéntes csoport is jött, a Corvinus Egyetemről, akik megnézték a rehabilitációs területet, ahol már kitermelésre kerültek már a korábbi trágyalerakások, majd a Kamaraerdő menti sávban folytattuk velük a cserje vágását. Ennek összefoglalóját is csatoljuk
 Április eleji összejövetelünkön, kihelyezett formában a Rozáriumban, a Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Kutató – Fejlesztő Kht. új vezetésével találkoztunk, és a kerületi vezetés csatlakozása mellett közös sétát tettünk a rózsakertben, majd prezentációkat néztünk meg és beszélgettünk a kert, ill. az Intézet helyzetéről, jövőjéről, és a Budatétényi Polgári Kör képviselői beszámoltak a tavaszi, a kertet érintő fővárosi környezetvédelmi alap projektjükről.
 Április 14.-én lezajlott a hagyományos, Kerületi Civil Szervezetek Napja, ennek összefoglalóját is csatoljuk.
 Május 5.-én szombaton folytatjuk a Tétényi fennsík élőhely kezelési munkáit. Ennek keretében kaszáljuk a volt hizlaldai területet, a még megmaradt lósóskát, és a létszámtól függően a tanösvény erdő melletti szakaszán, a fenyőmagoncok ritkítását végezzük el. Várjuk a segítők csatlakozását. Találkozó 9-kor a Fitoland műhely zónájánál, Rókales u.
 Havi rendes összejövetelünket május 9.-én szerdán tartjuk a Klauzál Gábor Művelődési Központban – Nagytétényi út 31-33. Ennek keretében éves aktuális közgyűlésünket 17.30 órától tartjuk, míg határozatképtelenség esetén ugyanazon napirendi pontokkal ismételt közgyűlést tartunk 18 órai kezdettel, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Kérjük tagjaink, támogatóink részvételét, javaslatait, aktivitását az eredményesség érdekében. Napirendi javaslat:
 2011. évi közhasznúsági jelentés, beszámoló megvitatása és elfogadása. 2012-es program, és költségterv megvitatása és elfogadása.
 Egyéb aktuális témák áttekintése. Várjuk ezekkel kapcsolatos javaslataikat, kezdeményezéseiket.
 Tagjaink tagdíjaikat, ha még nem tették meg, befizethetik csekkjeinken, vagy átutalhatják számlaszámunkra, 11722003-20066734-00000000. Egyben felhívjuk figyelmüket az SZJA 1%-os felajánlási lehetőségre is (adószám: 19657552-1-43).
 Május 12.-én szombaton civil szervezetekkel közösen ismét megtartjuk az Urbitális Majálist. Ennek keretében bejárást tartunk a nagytétényi Duna parton Gergely Attila botanikus vezetésével. Találkozó de. 10-kor a Nagytétényi Lovasklub Duna parti bázisán, Bp. XXII. Dunapart u. a Kolozsvár utcán le a Duna partra, és balra. Időtartam kb. 13 óráig. Ezúttal a déli nagytétényi Duna partot járjuk be, Duna telep, Duna part II., Kastélypark, majd a logisztikai központ térségében Érdig.
 Számítunk részvételükre a programjainkon, és javaslataikra, hozzájárulásukra.

Részvételükre számítunk.

Üdvözlettel,

Mészáros Péter
 

Ezúton is köszönjük azon kerületi polgárok támogatását, akik az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával egyesületünket támogatták. Ebben az időszakban a Tétényi fennsíkon végzett élőhelyrekonstrukciós munkákkal, a tanösvény karbantartásával, bemutatásával, fórumok, kerekasztalok, bejárások, valamint természetvédelmi túrák szervezésével, járultunk hozzá a kerület és a régió környezetvédelméhez. Kérjük, ebben az évben is támogassa egyesületünket, és ezen keresztül a kerületi környezet ügyét személyi jövedelemadójának 1 %-ával.

Adószámunk: 19657552-1-43

Támogatását előre is köszönjük

Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület
– közhasznú társadalmi szervezet –

Összejöveteleinket a Klauzál Gábor Művelődési Központban tartjuk minden hónap első szerdáján este 6 órától.
Postacímünk: 1780 Bp. Pf. 81.
www.zoldjovo.hu, zoldjovo@zoldjovo.hu