Zöld Jövő hírlevél 2025. március
Kedves Barátunk,
Az elmúlt hetek eseményeiből:
Márciusi összejövetelünk alkalmával ismét velünk volt Záray Gyula egyetemi tanár, az MTA doktora, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Környezetkémiai kutatócsoport tudományos tanácsadója. Ezúttal a Mikró műanyagok a környezetben címmel tartott igen érdekes, egyben sokkoló előadást. Ennek összefoglalóját és a prezentációt feltettük már honlapunkra: https://zoldjovo.hu/mikromuanyagok-a-kornyezetben-marcius-5/
Folyik a természetvédelmi értékvizsgálat anyagának szerkesztése, ill. majdan a tördelése az ebből készülő könyvnek, a Kitaibel kiadónál. Itt tehát a nem védett, de természetközeli területeink felmérésének anyagait publikáljuk, a Lepkék és Boroszlánok című öt év előtti könyvünkhöz hasonló formában.
Részben ide kapcsolódik egy érték térkép, ahol az országos és helyi, fővárosi védettségű területeinket, és a természetközeli, védelemre érdemes területeket, elemeket, részben kitekintve a kerület határain túl, tüntetjük majd fel.
A LIFE projekt ügyében, mely a Tétényi-fennsíkot is tartalmazza, lassan beindulnak a folyamatok. Itt egyesületünket is komoly kihívás érte, mivel a projekt gazda Főváros a Zöld Jövőt kérte fel az idei monitoring, alap-állapot felvétel lebonyolítására, benne a másik két területtel, a Mocsárossal és Kőérberek-Őrmezővel. Ez a tizenkilenc indikátor faj, valamint a jellegzetes élőhely típusok állapot vizsgálatát jelenti a tavasztól ősz végéig terjedő vegetációs időszakban. Ebben természetesen benne van egyesületünk több évtizedes jelenléte, és aktivitása a természetvédelem területén, és szakértőink jelentős tapasztalata. Részünkről a jól ismert Gergely Attila, Korda Márton + Kecskés Ferenc, és Palla Balázs vesznek részt + további kilenc szakértő a két másik projekt helyszínen és néhány indikátor faj csoportban. A szakmai koordinációban természetesen aktív szerepet játszik majd a fővárosi irányító szervezet, és a kivitelező Főkert.
További hírek események:
Az elmúlt hetekben a SOTE Zöld egyetem programjában vettünk részt két előadással, a kerületi rehabilitációkról angolul, a természetvédelmi projektjeinkről magyarul, majd a közeli napokban a Tomori Főiskola szenior akadémiáján szerepelünk a természeti értékeinkkel, programjainkkal.
A téma iránti érdeklődést jelzi, hogy a Nagytétényi könyvtár citizen science ill. bio-blitz sorozatához adtunk javaslatokat olyan területekkel, melyek nem védettek, és alkalmasak a laikus közönség által, adott időben, adott fajok, élőhelyek tekintetében teendő észlelések adatai begyűjtésére, elemzésére.
A vegetációs időszak beindultával megtartjuk majd első sétánkat a Tétényi-fennsíkon Gergely Attila botanikussal. Találkozunk április 12-én szombaton 9 órakor a tanösvény indító táblájánál a Memento park után.
Következő összejövetelünket április 2-án szerdán este 6-tól tartjuk a Cziffra Házban, Nagytétényi út. 274-76. Mivel már jó ideje nem volt rá alkalom, összefoglaljuk az elmúlt időszak főbb dokumentumait, eseményeit, Tétényi-fennsík, a LIFE monitoring kérdései, értékvizsgálati anyag, érték térkép.
Kérjük tagjainkat, hogy utalják át éves tagdíjukat, egyben őket, és támogatónkat, hogy SZJA 1%-ukat juttassák egyesületünk számára, különös tekintettel önrészes projektjeinkre.
Várjuk javaslataikat és megjelenésüket.
üdvözlettel,
Mészáros Péter