Zöld Jövő hírlevél 2024. augusztus

Kedves Barátunk,

Folytatjuk munkánkat. Nyáron tovább zajlott az értékvizsgálat a kerületben a Tétényi fennsíkhoz kapcsolódva, több kisebb nagyobb bel- és külterületi zöldterületen és a térségben, elsősorban a Kőérberki tó mentén lévő természetközeli, de nem védett értékeket vizsgáljuk, utóbbiban az Újbudai önkormányzat pályázatán is nyertünk el támogatást. Év végén összegezzük az eredményeket, és teszünk javaslatokat a Fővárosnak a helyi védelmek kiterjesztésére, ill. az önkormányzatoknak a területhasználatok korrekciójára.

Időközben a Fővárosnál kiírásra került a Környezetvédelmi Alap pályázat, melyre a fenti értékvizsgálat anyagának publikálására adtunk be anyagot. Az év végére összeálló botanikai, állattani, rovartani, és tájtörténeti vizsgálatokat fogjuk egy a négy év előtti Lepkék és Boroszlánokhoz hasonló könyvecskében összegezni, a jövő év első felében. Ehhez majd kérjük támogatásukat, mivel itt is jelentős, 25%-os önrésszel zajlik a támogatási program. Ide kapcsolódik a jelzett újbudai és a Nemzeti együttműködési alapnál is kapott támogatás.

A Tétényi-fennsíkon ősszel indul be a már jelzett fővárosi LIFE projekt, állapot felmérés, biológiai sokféleség, élőhely kezelési igények, és a munka fizikai dandárja majd jövő tavasszal kezdődik.

Ide kapcsolódik, hogy nyáron részt vettünk a Kertbarát körök országos konferenciáján, melynek a helyi Kertbarát kör adott otthont a kerületben és a fennsíkon folyó munka özön növényeket – ezüstfa, bálványfa, fenyő – érintő vonatkozásairól tartottunk előadást.

Szeptemberi összejövetelünket 4-én szerdán 6-kor tartjuk a Cziffra Házban – Nagytétényi út 276. A beszámolókon és az őszi program tervek megbeszélésén túl velünk lesz Székely András a Budafok-Tétény Kertbarát Kör elnöke, aki az idei kerületi környezetvédelmi díj, a Gráf Antal díj díjazottja. A Kertbarát kör munkájáról, annak környezetvédelmi, fenntarthatósági vonatkozásairól beszélünk majd

üdvözlettel,

Mészáros Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 1 =