Zöld Jövő hírlevél 2023. május

Kedves Barátunk,

 Összefoglaló az elmúlt hetek eseményeiből, további programok:

A Fővárosi Környezetvédelmi Alap pályázatán elnyert támogatásunkra vonatkozóan aláírtuk a szerződést, és elindulhatott a munka, elsősorban a jelzett értékvizsgálat területén. Szakértőink, Korda Márton természetvédelmi és erdőmérnök koordinációja mellett felmérik a térség, elsősorban a Duna part, a Tétényi-fennsík és a Hosszúréti patak menti még nem védett, de védelemre érdemes területek állapotát, értékeit. E projekt keretében folytatjuk a Tétényi fennsík élőhely kezelését, és kapcsolódó akciókat bonyolítunk le. A projekt támogatása számottevő önrészt is igényel, így továbbra is kérjük tagjaink, támogatónk hozzájárulását, tagdíj befizetés, SZJA 1% és további támogatások formájában.

Ide első bejárásunkat a Tétényi-fennsíkon, április 15-én szombaton tartottuk. A séta során Gergely Attila botanikusunkkal áttekintettük a vegetáció aktuális látnivalóit, egyben az alsó tanösvény szakaszon haladva ritkítottuk a feljövő fenyő magoncokat. Erről képes beszámolót láthatnak honlapunkon.

A közelmúltban telepítettük, felszereltük a tájékoztató táblát a Pék utca végében, az egykori homokbánya tövében, mely a terület történetét, geológiáját, és természeti értékeit mutatja be. A területtel már sok éve foglalkozunk, és tavaly merült fel a tájékoztató tábla gondolata, amit Kecskés Ferenc biológus tervezett meg. Helye a Pék utca végében felkanyarodó szerviz út felett, a tűzcsaptól balra van. A telepítést korábban a Hivatal Zöld irodájával egyeztettük. Ezen akcióról is láthatnak összefoglalót honlapunkon. További tábla tervek is megfogalmazódtak, így a Hosszúréti patak értékeiről a Honfoglalás út mentén, majd a fennsíkon a nem védett oldalon a Kakukkhegy térségében. Egy táblával bővül majd a tanösvény is, mely a fennsíkon ill. a véderőben élő gombákról ad áttekintést, Palla Balázs tervezésében.

A Föld naphoz kapcsolódóan részt vettünk a Gádor utcai Általános iskolában a hagyományos iskolai környezeti versenyen, annak zsűrizésében. Hat csapat 5-5 diákkal, inter-generációs alapon, 4. 5. 6. 7. 8.-os osztályokból toborozva, kapott változatos feladatokat, a hulladék gazdálkodás, a környezet tudatos divat, a ruházkodás, a nemzeti parkok, vagy az irodalomkutatás területeiről.

A Föld napján egy törökbálinti eseményen vettünk részt, amit egy helyi diák, Varjasi Vencel szervezett, sikerrel. Itt a Zöld Jövő elmúlt több mint harminc éves munkájáról, tapasztalatairól, eredményeiről beszéltünk, mit tehetünk helyben környezetünkért mottóval. Számos érdeklődő mellett jelen volt az eseményen Elek Sándor, a város polgármestere is.

Folytatjuk a Tétényi-fennsík élőhely kezelését, május 6-án szombaton a hagyományos lósóska kaszálást tartjuk az egykori honvédségi hizlalda területén. Mint a minapi bejáráson is láttuk, a gyomosodás jelen van a területen, és annak visszaszorítása érdekében kaszálunk. 9 órára várjuk a segítőket a Fitoland hátsó műhely zónájában – Rókales u. – felszedjük a szerszámokat, és dolgozunk a területen.

Az idei felsőtagozatos környezetvédelmi terepversenyt május 25-én csütörtökön tartjuk a Hunyadi szigeten. A verseny kiírás már eljutott az iskolákba. Várjuk a segítők, az önkéntesek csatlakozását, mind az előkészítésben, a szükséges anyagok beszerzésében, mind magán a versenyen a startban, az öt állomáson, és a célban, majd az értékelésnél is szükség lesz a segítségre. Találkozó ¾ 2-kor a Horgásztanya bejáratánál – Háros u. Fonó u. –

Következő összejövetelünket május 3-án szerdán este 6-tól tartjuk a Cziffra György Közösségi Házban, Nagytétényi út 276. Ekkor megtartjuk éves közgyűlésünket is, erre vonatkozóan külön meghívó megy tagjainknak.  

Ezen túl megbeszéljük az aktuális fejleményeket, feladatokat, híreket.

Várjuk javaslataikat és megjelenésüket.

üdvözlettel,

Mészáros Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét + 13 =