Zöld Jövő hírlevél 2023. február
Kedves Barátunk,
Összefoglaló az elmúlt hetek eseményeiből, további programok:
A Fővárosnál benyújtottuk a 2023-as Környezetvédelmi Alap kiíráshoz kapcsolódó projekt javaslatunkat. A Tétényi-fennsíkon a téli, őszi kezelési munkák, és tudatformálás mellett elindítjuk majd a kapcsolódó övezetekben az értékes, de még nem védett helyi természetközeli területek felmérését, vizsgálatát, majd ennek publikációjának előkészítését a követő évben.
A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében az idén is megtartjuk hagyományos akciónapunkat, immár a tizenharmadik alkalommal. Február 11-én szombaton találkozunk, 9-kor a szoborpark mögött a nagy tájékoztató táblánál, majd a munkaterületen. Ez idén a tanösvény kamaraerdei ágánál, a tavalyinál kissé beljebb lesz, ahol egy gyepes, cserjésedő terület van, ezt tisztítjuk meg. A cserje vágás a megelőző napokban zajlik, elsősorban a Főkert közreműködésével. A fő feladat ezúttal is a kihordás lesz, majd a Fitoland darálja le az összegyűlt anyagot, de a helyszínen is vágjuk a cserjét. Ezen túl reményeink szerint ismét lesz madárgyűrűzés, és bemutató, a Magyar Madártani Egyesület önkéntesei közreműködésével, valamint kantin az önkénteseknek ugyancsak az MME révén. Terepruha, cipő szükséges, munka és védőeszközök lesznek. Várjuk a segítők, az önkéntesek csatlakozását.
Következő összejövetelünket február 1-én szerdán este 6-tól tartjuk a Klauzál Házban, Nagytétényi út 31.-33. fsz. 111. tekintettel arra, hogy átcsoportosítás történt a téli működés idejére, így az első három hónapban itt találkozunk. Elsődleges témánk a légszennyezés, ennek kapcsán itt lesz Szegő Judit a Levegő Munkacsoport munkatársa. Áttekintjük a koordinációjuk mellett működő alternatív mérőhálózat helyzetét, a csatlakozás lehetőségeit. https://merj-velunk.hu/ ill. a kapcsolódó projekteket, melyek az LMCS-nél futnak.
Várjuk javaslataikat és megjelenésüket.
Egyúttal kérjük tagjainkat, hogy idei tagdíjukat utalják át, ill. támogatóinknak javasoljuk az SZJA 1%-ok felajánlását, mellyel működésünkhöz járulnak hozzá.
üdvözlettel,
Mészáros Péter