Zöld Jövő hírlevél 2022. április
Kedves Barátunk,
Az elmúlt hetek eseményeiből:
Húsvét vasárnap reggelén lesújtó hírt kaptunk, életének 84. évében elhunyt dr. Kékesi Olga a helyi környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke. Helyben Kerületi Környezetvédelmi díjas és Bálint Béla díjas, Henye Boroszlán díjas.
Olgáról, életéről, munkájáról, a május 4-i ülésen emlékezünk meg, fényképek, dokumentumok vetítése mellett beszélgetünk róla.
A nagytétényi Duna part ügyében a fővárosnál elindult a teljes terület, a nagytétényi Duna part, az ártéri erdők, hullámtéri területek védettségi eljárása. A fővárosi egyeztető tárgyalást követően megkaptuk a kezelési terv tervezetét, melyet véleményeztünk. A védelem kérdése a májusi fővárosi közgyűlés elé kerül.
A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében folyik a tanösvény indító nagytáblái megújítása, elkészültek az új táblák, melyek kihelyezése folyamatban van.
Megtartottuk idei első fennsík sétánkat Gergely Attila botanikussal, az erről szóló képes beszámoló már látható honlapunkon.
Folytattuk a rovarszállók kihelyezésével kapcsolatos projektünket. Két formális átadási ünnepséget tartottunk, a Városház téren a városháza melletti villa kertjében Bakos úr és a városházi munkatársak jelenlétében, majd a Föld napi ünnepség keretében a kistétényi Szent István templom kertjében a Budatétényi Polgári Körrel együttműködésben. Erről ugyancsak honlapunkon van képes beszámoló.
Az idei Henye Boroszlán díjat április 29-én adjuk át, erről majd beszámolunk.
Április 30-án folytatjuk a Tétényi-fennsík projektet, a volt hizlalda menti lósóska kaszálással. Reggel 9-kor találkozunk a Fitolandban, várjuk a segítőket.
Az idei felsőtagozatos környezetvédelmi terepversenyt május 26-án du. 2-től tartjuk a nagytétényi Duna parton, a Kastélypark utcai lejárótól a Lovasklubig. A kiírást rövidesen eljuttatjuk az iskolákhoz. Várjuk az önkéntes segítőket
Következő összejövetelünket május 4-én szerdán este 6-tól tartjuk a Cziffra Házban. Megemlékezünk Kékesi Olgáról, beszélünk az elmúlt hetek eseményeiről, tervek, programok, javaslatok, dokumentumok, és megtartjuk közgyűlésünket, melyet külön meghívóban hirdetünk.
Tagjainkat kérjük, hogy tagdíjaikat utalják át, ill. várjuk az szja 1%-os felajánlásokat is.
üdvözlettel,
Mészáros Péter