Rovarszállók Budafok-Tétényben

Az elmúlt hónapokban üléseinken megfogalmazódott a beporzók problémája, támogatásuk igénye, ezért rovarszállók készítését, majd telepítését készítettük elő. Ismert, hogy a beporzók az elmúlt években, évtizedekben erősen visszaszorultak, számuk mintegy 70%-al csökkent, egyre nagyobb problémát jelent a termést hozó növényeink termékenysége. Ennek oka nyilván az urbanizáció, a beépítés, a zöldterületek visszaszorulása, a vegyszerek használata, a túlzott permetezés, szúnyogirtás, és az iparosított jellegű mezőgazdaság elterjedése, monokultúrákkal, vegyszerekkel. A városi parkokban, kertekben már néhány éve elkezdtek megjelenni a rovarszállók, ahol természetes anyagokkal, fával, náddal, tobozokkal, üreges téglákkal, fűvel, csigaházakkal és mással segítünk a petézés, és a rejtőzés folyamatában a rovaroknak. Ezek nem fullánkos méhek, vagy darazsak és más rovarok, amik nem bolyokban, hanem egyedi üregekben települnek meg.

Megnéztünk néhány típust, így a Főkert és a Környezeti Nevelési Egyesület által alkalmazott rovarszállókat, skicceket készítettünk, melyek alapján a Bakos Művekben pár nap alatt elkészült tíz darab szerkezetkész szálló. Ezeket folyamatosan feltöltöttük a gyűjtött anyagokkal, fúrt farönkök, fahasábok, különböző nádak, fenyőtobozok, száraz fű, csigaház és más üreges anyagok. A lábas változatokat készítettük, amelyek a repülő rovarokat fogadják és kissé tartósabbak. Lábakat a Fitoland és a Bakos Művek adott, a tetőkre gyűjtöttünk zsindelyt, a homlokzatok lezárásához csirkehálót, végül a faanyagot lenolajjal kezeltük, a lábakat bitumennel kentük le.

A telepítési pontok négy helyi iskola kertje – BNA, Gádor, Herman Ottó és Baross iskola -, közösségi házak kertjei – Szelmann Ház, Baross telep, és Kistétény Szent István templomkert – továbbá két önkormányzati ingatlan kertje, így a Városháza melletti egykori polgármesterlakás, és a Leányka utcai Oroszlános udvar. A telepítés az elmúlt napokban zajlott a fogadó fél által kijelölt pontokon, kis lyukak kiásása, beállítás, betonnal kicsömöszölés, tájékoztató öntapadós anyag elhelyezése mellett.

A cél elsősorban a figyelem felhívás, a tudatformálás, és a példa terjesztése, minél több közösségi helyen, parkban, kertben, vagy akár magán területeken is javasoljuk ilyen vagy más típusú rovarhotelek felállítását.

Köszönet illeti a Bakos Műveket, és leginkább Bakos urat, aki azonnal csatlakozott, és legyártották a tíz házikót, a lábakat is részben ők, részben az akác oszlopokat a Fitoland adta. A tartalmat a Zöld Jövő önkéntesei szedték össze, és töltötték fel több napi munkával a házakat. A telepítést is a Bakos művek kollegái végezték ezekben a napokban. Még némi lenolajozás és matricázás jön, ahol nem történt meg ezekben a napokban. Tájékoztató anyagot készítettünk a házak oldalára, hátuljára, mert a nagy többség számára újdonságról van szó.

Rovarszállók munka közben a Bakos Műveknél
Rovarszállók munka közben a Bakos Műveknél
Telepítés a Budai Nagy Antal Gimnázium kertjében
Telepítés a Budai Nagy Antal Gimnázium kertjében
Rovarszálló a Városház téren
Rovarszálló a Városház téren
a Szent István templom kertben
a Szent István templom kertben

Tájékoztató szöveg a házikók oldalán

Föld napja a templomkertben 2022. április 22.

Az idei Föld napját a budatétényi Szent István templom kertjében ünnepeltük a Budatétényi Polgári Körrel közösen. Itt is telepítésre került egy rovarszálló a kerületi programunk keretében, ez adta az apropót. Tóth Melinda elnök üdvözölte a megjelenteket, az esti mise előtt sokan voltak jelen, polgári körösök, Zöld jövősök. Megemlékezett a pár napja eltávozott Kékesi Olga doktornőről, aki a helyi közösségben is nagy tiszteletnek, szeretetnek örvendett. Felvetette a rovarszállók kérdését, mi indította a Zöld Jövőt erre a programra, már többen érdeklődtek, látva a furcsa kis dobozt a kertben. A Zöld Jövőben már évek óta napirenden van a beporzók ügye, egy alkalommal vendégünk volt Vásárhelyi Tamás a Természettudományi Múzeum akkori főigazgató helyettese, aki a beporzó projekt egyik motorja, kommunikáltunk a témáról több alkalommal, említette Mészáros Péter. Végül az őszi konzultációk után merült fel a javaslat, hogy néhány bemutató, bevezető rovarszállót készítsünk, ill. helyezzünk ki a kerületben. Megnéztünk néhány működő mintát, skicceket készítettünk, és átadtuk Bakos úrnak, akik az asztalos műhelyben – Bakosfa Kft. – nem sokkal később tíz darabot le is gyártottak, szerkezet készen. Ezeket töltöttük fel olyan anyagokkal, melyek vonzóak a beporzóknak, apró rovaroknak, akár lakás, petézés, védelem céljából  – nádak, fenyőtoboz, kifúrt fahasábok, száraz fő, csigaházak és más anyagok. A szállókat végül konzultációk után telepítettük közösségi helyekre, terekre, iskolák, közösségi házak, templomkert és önkormányzati ingatlanok. A háttér mindenképpen az, hogy az elmúlt években, évtizedekben erősen lecsökkent a beporzók száma, ami végső soron a termő növényeink terméseit veszélyezteti, csökkenti.

Ezután Fodor Eszter a Polgári Kör tagja, végzős természetvédelmi mérnök beszélt a beporzókról, jelentőségükről, arról, hogy ezek nem csípő, fullánkos méhek vagy darazsak, hanem a legkülönbözőbb apró rovaroktól a vadméhekig terjedő skála. Igen nagy a jelentőségük a biológiai sokféleség fenntartásában, mind a növényvilágban, és a rovarok körében, ezért fontos a támogatásuk, és fennmaradásuk, terjedésük.

Végül formálisan is átadtuk a helyi rovarszállót, amit a lakói már elfoglaltak ez elmúlt hetekben, azzal a reménnyel, hogy a kezdeményezés terjedni fog helyben, kertekben, parkokban.

A Szent István templom kertében
Átadási ünnepség a Szent István templom kertben
Fodor Eszter természetvédelmi mérnök méltatja a beporzók jelentőségét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × öt =